“A boldogság szó jelentését az Etikai kislexikon (1984) az erkölcsi tudat fogalmának oldaláról definiálja: az embernek azt az állapotát jelöli, amely a létfeltételeivel való legnagyobb belső elégedettségnek, élete teljességének és értelmes voltának, emberi rendeltetése megvalósulásának felel meg.”
De létezik-e boldogság gombnyomásra? E félrevezetően magasröptű gondolat után, bemutatok Nektek, ezúttal nyolc olyan eszközt, eszközcsoportot, melyek egyetlen gombnyomással képesek örömet szerezni. Természetesen körüljárjuk kicsit a titokzatos boldogság témakörét is, idézetekkel, jeles napokkal, tudományos megközelítésekkel, és történetekkel, melyek emléket állítanak, vagy meghatározni igyekeznek ezt az egyik legmeghatározhatatlanabb érzést, fogalmat, jelenséget, amit minden ember, megállás nélkül keres, amíg csak él.
Kezdjük is Limpár Imre egyik kedvelt kérdésével: Te kereső vagy, vagy találó?
Robert Plutchik, klinikai pszichológus, az evolúciós lélektan kiemelkedő alakja dolgozta ki az úgy nevezett érzelemkereket, melyen megtalálhatóak az alapérzelmek. Plutchik azért foglalkozott az érzelmekkel, mert úgy találta, hogy minden modern kori pszichés betegséget egy érzelem oksági folyamata határoz meg. Bővebben itt olvashattok munkásságáról. Ahogy látjátok, konkrétan a boldogságot nem is találjuk meg e keréken. Azonban ha szinonimákat keresünk rá, a következőkre bukkanunk: öröm, jókedv, örvendezés, gondtalanság, felhőtlenség, vidámság, élvezet, gyönyör, kéj, mámor. És ha az öröm szinonimáit keressük? Kedélyesség, derültség, derű, vidámság, móka, életöröm, jókedv, boldogság, örvendezés, gondtalanság, felhőtlenség, élvezet, gyönyör, kéj, mámor. Láthatjuk, hogy nem kevés átfedés akad, amikor a nyelv eszközeivel igyekszünk meghatározni ezt az illékony érzelmet. De mit mondanak róla íróink, tudósaink?
- Kosztolányi Boldogság című, 1932-es novellájában egy kevéssé pozitivista felfogással találkozunk: “Mindössze oda akarok kilyukadni, hogy a boldogság csak ilyen. Mindig rendkívüli szenvedés tövében terem meg, s éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, mely hirtelenül elmúlik. De nem tart sokáig, mert megszokjuk. Csak átmenet, közjáték. Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya.“
- Egy tudományos esszében a következő áll: “A boldog szó jelentése: szent, üdvözült. Jelentésüket tekintve a későbbiekben már nem kizárólagosan egyházi jellegű szövegekre vonatkoznak; gazdag, szerencsés, derűs lelkiállapotra utaló, megelégedett, vastag jelentésük lehetett. Jelentéstani szempontból pedig természetesebb a gazdag, megelégedett, derűs lelkiállapotú fejlődés, de a túlnyomóan egyházi szövegekben előfordulásuk oka az, hogy időrendben a ‘szent’ jelentésű az első.“
Nem feledkezhetünk meg a Maeterlinckről, és a modern ember számára jelképpé vált Kék Madárról sem! Nézzétek csak mit találtam, ami hozzá kapcsolódik: egy kevéssé tudományos, ám mindannyiunk által kedvelt pár perces tesztet. Nektek mit mond? A teszten túl egy komolyabb és nagyszerű, magyar kezdeményezésre is bukkanok, a Kék Madár Alapítvány formájában, akik egy közhasznú szervezet, első sorban szociális és gyermekvédelmi témákkal, projektekkel foglalkoznak! És a legkedvesebb Kék Madár-idézetem? “Mi mindent megtettünk… lehet, nem is létezik a Kék Madár? Lehet, hogy minden madár kék.”
- Térjünk vissza még egy mondat erejéig, a már idézett Limpár Imre, tanácsadó szakpszichológushoz, aki egy előadásán ezt a praktikus gondolatot osztja meg velünk: “A boldogság egy rés, ami a minket érő inger és a rá adott válasz között feszül.“
A boldogság témája szorosan összefügg az élettel – szinte feltétele – és mi van, ha ez a feltétel csak egyetlen, gombnyomásnyi távolságra van tőlünk? Lássunk pár példát, amikor a gombnyomás, amitől életre kelünk, szinte azonnal elérhető:
masszírozógépek, idegstimuláló készülékek – fizikai stimuláció – Komfort, izmok, fájdalomcsillapítás otthon, gombnyomásra. Mit nem adnánk meg a kényelemért? Nem kell minden alkalommal masszőrt fizetni, nőként nem kell megszépítkezni, hogy nyugodtan a masszázsasztalra fekhessünk. Idő és költséghatékony megoldás – ellazulás gombnyomásra.
turmixgép, konyhai robotgépek – fizikai stimuláció – Ízlelés, gasztronómia; egészséges ételek (gyümölcs, zöldségturmixok) készítése gombnyomásra. Némi előkészületet igényel, de miután felvágtuk az összeturmixolandó dolgokat, már csak megnyomjuk a gombot, és pár pillanat múlva ihatjuk a finomabbnál finomabb turmixokat!
vibrátorok, szexjátékok – fizikai stimuláció – Szexualitás, kéj, mámor, gyönyör, öröm. Emlékszünk még, hogy többek közt ezeket a szavakat találtuk, mint a boldogság szinonimáit? Ha van párunk, ha nincs, sokan szeretjük a különféle segédeszközöket, melyek vibrálnak, rezegnek, gombnyomásra stimulálják legintimebb testrészeinket, kitartóan és precízen örömet szerezve nőknek és férfiaknak egyaránt. Érdemes elidőzni azon a gondolaton, mennyi mindent megkaphatunk a technikai fejlődésnek hála, mindenféle emberi “beavatkozás” nélkül. Egyfelől igen hasznos, másfelől gyorsan az elidegenedés kérdésköréhez érkezünk, ha követjük ezt a szálat. Természetesen nem kell mindenből mély filozófiai elmélkedést gyártanunk, de az automatikus cselekvést olykor-olykor megakaszthatjuk.
mosógép – fizikai stimuláció – Felszabadulás a munka alól. Ma már sokszor fel sem tűnik, de gondoljunk bele: mekkora örömet okoz, hogy a mosás nem egy órákig tartó, nehéz fizikai munkával járó folyamat, hanem csupán pár gomb megnyomása? Persze ide tartozik minden olyan masina, ami a háztartásban segít, és rengeteg pluszmunkától kímél meg bennünket. Tűzhely? Soha többé tűzrakás! Villany? Mindig van fény! Gázmelegítő? Meleg víz! Házaink és életünk lassan gombnyomásra működik. Néha érdemes belegondolnunk, és hálát adni ezért a kényelemért!
fényképezőgép – szellemi stimuláció – Látás, pillanatok “foglyul ejtése”, szépség visszatükröződése, egyetlen gombnyomással, gombnyomásra. Ma már összekapcsolódik a megosztás örömével, a kreativitással és a kapcsolódással is, hiszen azonnal feltöltjük képeinket Instagramra, Pinterestre, Facebookra és még megannyi elérhető felületre, hogy aztán örökre ott keringjenek az egyre növekvő digitális hálóban, az emberiség fejlődő kollektív tudástárában.
számítógép – szellemi stimuláció – A tudás öröme. Napjaink egyik hatalmas ajándéka és veszélye a függőségig fokozódó információs áramlásra való rákapcsolódás vágya, igénye, szükségessége. De vajon valóban szükséges? Még mindig akadnak olyan slow helyek, ahol nincs net, nincs wifi, nincs technika, de van boldogság. Ti mit gondoltok minderről? Mik a tapasztalataitok? Egyet értetek az “ott az otthon, ahol a wifi” mondással?
telefon – szellemi stimuláció – A kapcsolódás öröme, ami ma már úgyszintén gombnyomásnyi távolságra van csupán. Nem kell heteket várnunk a postára, de nem is írunk már kézzel leveleket. Valami megszűnt és helyébe egy új szokás lépett. A világ felgyorsul, az igényeink és módszereink változnak. Imádok telefonálni, főleg most, hogy lassan már ez is régimódinak számít. Még jobban szeretek levelet és képeslapot írni. Ti írtok még levelet, küldtök még lapot a nyaralásról vagy áttértetek a fotómegosztásra? Számotokra is van valami varázsa a szintén slow-hangulatú levelezésnek?
hordozható zenelejátszók – fizikai és szellemi stimuláció – Hallás; a zenét, mint örömforrást, mint gyógyítót nem kell bemutatnunk. Gondoljatok csak az isteni Ryan Reynolds Mindenképpen talán című filmjének nyitójelenetére, amelyben a főhős munkába menet keresi a nap zenéjét, ami tökéletesen passzol aznapi hangulatához. Hát ilyen a zene: egyetlen gombnyomással képes szinte bármilyen érzelmet kiváltani belőlünk, feldobni vagy tönkretenni a hangulatunkat. Tudtátok például, hogy a zenei hallás alapjai velünk született készségek?
És hogy Kosztolányi maga kreálta-e szomorkás gondolatát? Nem. Hogy a boldogság a szenvedés hiánya, azt először Epikurosz görög filozófus jelentette ki. Nincs új a nap alatt. Lássuk, végezetül mit mondhatnék még el a boldogságról! Örömmel nyúlok a pszichológiához és Freudhoz, felhasználva az önismereti hullámot, melynek hátán egyre többen törekszünk megérteni magunkat:
“Az öröm széles körben olyan mentális állapotokat jelöl, amelyet az emberek és állatok pozitívként, kellemesként, vagy keresni érdemesként tapasztalnak. Ez magában foglalja többek közt a boldogságot, szórakozást, élvezetet, extázist, eufóriát is. az öröm elve írja le a pozitív visszacsatolási mechanizmust, ami a szervezetet motiválja, hogy újraélje a jövőben azt a helyzetet amit kellemesként érzékel, és kerülje az olyan helyzeteket amelyek a múltban fájdalmat okoztak. Sok örömteli élmény kapcsolódik az alapvető biológiai funkciók kielégítéséhez, mint például az evés, a testmozgás, a higiénia, és a szex. A kulturális dolgok elismerése, és az olyan tevékenységek, mint a művészet, a zene, a tánc, és az irodalom gyakran örömteliek.”
Neked mi okoz örömet? Mitől érzed magad boldognak?
*
infografikák: szerző
fotók: kek-madar.hu; zigzagart.ro (kiemelt kép); m.cdn.blog.hu
Szerkesztette: Zrínyi Lilla