2017. 02. 12-én került sor a jubileumi magyar pankrátor show-ra, amit a 15. kerületi Csokonai Művelődési Központban rendeztek Budapesten. A magyar sztárok mellett több külföldi vendégpankrátor is tiszteletét tette, és küzdött meg az övekért és a magyar pankráció (PWM) bajnoki címéért. Mivel én még sosem vettem részt hasonló eseményen, így hatalmas izgalommal és kíváncsisággal vártam ezt a napot.
Különleges módon jutottam el a gálára. Ugyanis egy nyereményjáték alkalmával ellátogattam a Varjú József alias Eddie Rage által létrehozott, és azt társtulajdonosként üzemeltető Game Over Konzolmúzeumba. Ott egy rövid beszélgetés során, az egyik pankrációs játékot magasztalva kiderült, hogy kivel is beszélek – egy elismert magyar pankrátorral. Szót szó követett, kaptam egy szórólapot, egy meghívást, és lássuk milyen is volt az élmény, amit tapasztaltam.
Super Show Down
A magyar pankráció (PWM) az Amerikában divatos és népszerű pankráció (eredetiben pwo-wrestling) műfajának hazai kibontakozása. A Pro-wrestling műfaja tulajdonképpen egy látványos show, amelyben a jó és a rossz rendszeresen megküzd egymással egy wrestling (pankráció) céljára kialakított speciális ringben. A magyar pankráció ennek a különleges műfajnak adózik, ahol a nézők élő show keretein belül ismerhetik meg a pro-wrestling hangulatát.
Nálunk viszonylag új keletű a dolog, egy éve jubilált a show, amelyben a legnagyobb és legismertebb magyar pankrátor Eddie Rage. Aki korábban profi testépítő volt. A helyszín számomra nem volt túl közel – mivel Érden lakom -, hiszen Budapestre a 15. kerületbe kellett hogy utazzak. Mindennek ellenére kellemeset csalódtam, korrekt volt az épület, ruhatárral, elfogadható mosdóval külön férfiaknak és nőknek. A terem elsőre kicsinek tűnt számomra, bár lehet hogy azért, mert még sosem voltam hasonló eseményen, és nem gondoltam, hogy ekkora egy ring.
A Gála
Alec, Nevil Gotham
A kapunyitás 15:00-kor volt, az esemény kezdete 16:00-ra volt meghirdetve. Minimális késéssel el is kezdték a várva várt show-t. A hangulatfelelős/felvezető Béla bácsi volt, régi motoros a sportágban, és nagy tekintélye, illetve remek humora van. Az est hátralevő részében is fontos szerepe volt, még egy sallert is kapott. Őt követte Awful, a rapper, aki a Magyar Pankráció Szövetség himnuszát adta elő, ami a Ne add fel az álmod címet viselte. Ezt követte a szintén ismert (youtube-on mindenképp) Forintos Pál című nóta, ami egy görbe tükör bizonyos típusú férfiakra nézve.
Az első, felvezető mérkőzés a külföldi Alec és az “őrült” szerepében tetszelgő Nevil Gotham közt zajlott. A meccs szerintem nem volt túl szoros, de a nyertes kedvenc kampós Jokerarcú Nevil lett.
A második meccsnek három résztvevője volt: RJ Starr, Bit-PWM és Roger Slate. Izgalmas volt ilyet is látni. Főleg hogy a számomra abszolút esélytelennek tartott, mindössze 155 cm-es RJ Starr, akinek Béla bácsi a menedzsere, kiütötte mindkét, nála jóval magasabb és erősebb fizikumú ellenfelét. Hiába, kicsi a bors, de erős, ráadásul gyors is. RJ Starr keze lendült a magasba győztesként a végén.
A harmadik meccsen a belga Michael Rex és a nők kedvence, Steve Summer lépett a szorítóba.
Steve Summer
Ez egy kihívás, bosszú is volt egyben, mivel a legutóbbi meccset Steve nyerte. Most sem jött össze a győzelem belga vendégünknek. Steve annak ellenére is aratott, hogy volt zavaró tényező egy másik pankrátor személyében, aki a ring széléről hergelte a “magyar szépfiút”.
Dupla párbaj
A negyedik mérkőzés kimondottan ígéretesnek tűnt, mivel páros meccs volt, így négyen léptek a szorítóba. Az egyik oldalon (a képen látható) Tengkwa és Young Money Chong az összeszokott holland duó, a szorító másik felében az amerikai Jeff McCready és Brian Rainn, Horvátország pankrátora lépett ringbe. Kemény csatában a holland páros nyert. Nagyon szerettem őket, igazi show-t csináltak. Friss volt és az egyik legkellemesebb színfoltja a rendezvénynek.
Young Money Chong
Tengkwa
Az ötödik meccs a Ring királya bajnoki övért zajlott, ekkor a két főszereplő Rob Raw és Kent PWM volt. Kemény és izgalmas, feszültséggel teli mérkőzés volt. A közönség talán itt szurkolt először összefogva és szenvedéllyel Rob mellett és Kent ellen. Az övet végül Rob Raw emelhette a magasba, aki a meccs végére kellően elfáradt, de megérdemelten nyert.
Félidő
Rob Raw
Kurt Simmons és Danny Vegas
Ezután kb. 20 perc szünet következett, jár egy kis pihenés mindenkinek. Visszatérve elkezdődött a show második fele. A hatodik meccsen Kurt “The Rockstar” Simmons mérkőzött meg Danny Vegasszal. A svájci rockfenegyerek menedzsere Béla bácsi volt. Aki később összetűzésbe került az ellenfél menedzserével, és kapott egy hatalmas fülest. Amit pártfogoltja meg is bosszult a meccs megnyerésével. Csattanóként Danny a menedzsere ellen is fordult. Szórakoztató műsor volt.
A hetedik meccs igazán exkluzívra sikeredett. Ugyanis a két youtoube-sztár, Bözsi néni és Tiv Tivy csapott össze. Poénnak kitűnő volt, feldobta a kicsit elfáradt közönséget. Mivel érdemi bunyót nem tudott bemutatni a két delikvens, ezért Béla bácsi kitalálta, hogy úgy dőljön el, ki a jobb, hogy táncoljanak fejenként másfél percig egy zenei mixre. Az eredmény a nagyobb taps függvényében dőlt el, a “meccs” kimenetele döntetlen lett.
Bözsi néni és Tiv Tivy
A nyolcadik meccs a férfi nézők érdeklődését keltette fel elsősorban, ugyanis két női pankrátort köszönthettünk. Az egyik Queen Maya magyar résztvevő, a másik az orosz Valerie volt. Imádtam ezt a meccset, a közönség a gyönyörű szőkeségnek drukkolt – nem alaptalanul. Bár tény, hogy Maya erősebben kezdett, de Valerie nem hagyta magát, a sok pofon után talpra állt, és újult erővel két vállra fektette a “magyar királynőt”.
Queen Maya
Valerie
Eddie Rage
A kilencedik PWM bajnoki címmérkőzés övéért négy harcos szállt ringbe. Közülük a két legesélyesebbnek tartott Shane Baker (Eddie Rage egykori tanítványa) és Eddi Rage, a magyar pankráció első számú bajnoka volt. Rajtuk kívül még Collins és Jay Hawk szerette volna magáénak tudni a bajnoki címet.
A végső összecsapás
Az ellenfelek, akik egykor csapattársak voltak, keményen küzdöttek egymás ellen. Gyönyörű dobásokat, kombinációkat láthattunk. Előfordult, hogy hárman is padlóra kerültek. A pankrátorok nem válogattak az eszközökben, de természetesen csak a szabályok keretein belül trükköztek. Elsőnek Collins került komoly hátrányba olyannyira, hogy kiesett a ringből. Orvost hívtak hozzá, de szerencsére a végén saját lábán távozott. Ezután Eddie Rage-et aprították rendesen, Hawk percekig nem hagyta őt érvényesülni. Volt is a meccsnek pár olyan perce, amikor a neki szurkolók (köztük jómagam is) aggódtak, amikor látták, hogy fogja az arcát, fejét és fájdalmai vannak. Aztán mint hamvaiból feltámadt főnix, feleszmélt, és szétütött a többiek közt. A ring csak úgy zengett, a közönségnek is megjött a hangja!! Éltették legnagyobb magyarországi sztárjukat.
Minden viszontagság ellenére Eddie Rage lett a győztes, így megszerezte a PWM bajnoki övét!
Elmondhatom, hogy kiválóan éreztem magam. Attól függetlenül, hogy ez egy show, minden kellékével és elemével tisztelem a résztvevő versenyzőket, és akik ezt a sportot űzik. Közel ültem a ringhez, az első sorból láthattam, hogy az emberek rendesen kapják az ütéseket. A dobásokat is meg kell koreografálni, ki kell őket találni. Még ha látszatra “csak” felszíni sérülések is vannak, úgy gondolom ehhez a sporthoz rengeteg kitartás és megfelelő kondíció kell. Mindenkinek ajánlom, hogy egyszer látogasson el egy PWM gálára, garantálom, hogy nem fogja megbánni.
Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.
Képgalériában lévő képek forrása: a szerző, a további képek elérhetőek rájuk kattintva
A cikkhez kapcsolódó információk forrása a PWM
Szerző: Jordáki Gábor