Én, a kísérletező biszexuális - Frappa Magazin

Először is tegyük tisztába a “kísérletező” jelzőt. A biszexualitás nem egy kísérlet, nem egy fázis. Ahogy egy találó képen olvashatod: fázisai a Holdnak vannak, nem a biszexualitásnak. Esetemben a kísérletezést értsük úgy, mint bármely kapcsolat-kísérletkor. Kísérlet, hogy vajon passzolunk-e egymáshoz. Mert hogy vonzódom-e a nőkhöz, az sosem volt kérdés és továbbra sem az.

A szexuális viselkedés kutatásában talán senki nem járt olyan közel egy lehetséges legjobb konklúzióhoz, mint Alfred Kinsey. Kutatásait a mai napig megkérdőjelezik, azonban azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a professzor úttörő volt e területen a címkék megszüntetésében. Ha csak a szexualitást övező, szükségesnek érzett kategorizálást eltörölhetnénk… Gondolj bele, mennyi harc megszűnne! Szeretnél olyan világban élni, ahol oké a hetero, a homo, a bi, a pán, stb. szexualitás? Én igen! És hogy éltem-e? Nos, azt hiszem igen.

18 évesen voltam először lánnyal, de már előtte is sokat fantáziáltam arról, milyen lenne… Még ma is így van. Habár párban csak férfiakkal éltem, és nem tudnám elképzelni az életem nélkülük, a mai napig izgatnak a nők. Sosem zárkóztam el a kapcsolat elől sem, de valahogy soha nem alakult úgy. Mindig csak kellemes, izgató kaland maradt a biszexualitás jelenléte az életemben. Fantáziák önkielégítés közben, egy-egy szorosabb barátság, már-már szerelembe forduló érzettel. Mégis, mindig megmaradtam a férfiaknál. Hogy miért? Fogalmam sincs. Mielőtt azonban továbbmennénk, lássuk a Kinsey-skálát!

Ha itt kéne elhelyeznem magam, csupán a megtörtént életesemények alapján, igen közel állnék a tisztán heteroszexuális viselkedéshez, hiszen mindössze három lánnyal szeretkeztem életem során. Ha azonban a fantáziákat is beleszámoljuk a vizsgálódásba, máris a kettes tartományba tartozom, szinte csak leszbikus pornót nézek (igen, a lányok ilyet is csinálnak és még mennyi minden mást…), és előbb a magasba kúszik az izgalmi görbém, ha egy nőre gondolok, mintha egy férfira. Ugyanakkor imádok férfiakkal lenni, el sem tudom képzelni az életem, az izmos karjuk, a széles válluk, a szőrös mellkasuk és a farkuk nélkül.

Akkor most hogy is van ez? Ezen a ponton érdemes elgondolkodni.

Szükséges, fontos nekünk címkézni?

Mindenképp kell az életben való tájékozódáshoz, hogy azt mondjam: heteroszexuális, biszexuális, homoszexuális vagyok? Azt hiszem nem az egyes egyénnek érdekes ez. Összeesküvés-elmélet azt gondolni, hogy köze van mindehhez a fogyasztói társadalomnak? Hogy néznének ki a romantikus filmjeink, ha hősünk a végén nem a nőt, hanem mégis inkább a legjobb barátját választaná? Hogyan adnánk el a – még mindig leginkább uralkodó – heteronormatív társadalmi berendezkedést, ha megszűnnének ezek a címkék? Hogyan kezelnénk saját magunkat, ha egyszer csak nem lenne többé soha, sehol kérdés, milyen a szexuális irányultságunk?

Szabadon?

Képzeld el, hogy érvényes vagy. Hogy érvényes vagy biszexuálisként. Hogy senki nem áll oda, és faggat: valld már be, valahova csak jobban húz a szíved, a puncid, a farkad.

Mi van, ha a biszexualitás nem is – csak – a szexualitásról szól? Mi van, ha ahhoz van köze, hogy az emberhez vonzódsz, és mindegy a borítás? Túlságosan éteri megközelítés? Akkor nézzünk pár hetero példát, a normától eltérő párokat: vékony fiú – husis lány, idősebb férfi – fiatalabb nő, csúnya nő – vonzó férfi, és fordítva és még sorolhatnám. Lehet, hogy azért vannak együtt ezek a párok, mert az elsődleges a lelki, a szellemi vonzódás, ami felülírja a társadalom által elvárt, elsődleges testi vonzódást?

Félreértés ne essék, nem akarom azt hazudni, hogy mindegy, ki hogyan néz ki. Hiszen először a “borítást” vesszük észre. A fizikai vonzódás vezethet el a lelki vonzódáshoz a legtöbb esetben. Ugyanakkor rengeteg ellenpélda van. És valóban, mindet pszichés torzulásokkal akarjuk magyarázni? Vagy hátsó szándékot feltételezni mögöttük? Mert a pasi, a csaj tehetős, hogy csak a legnépszerűbb mantrát vegyem elő.

Nem megyek bele hosszabb társadalmi fejtegetésekbe, viselkedéskutatásba, és egyéb lényeges szempontok vizsgálatába. Kimeríthetetlen forrás, megannyi átfogó tanulmány főszereplője. Szerencsére mára már létezik a gender studies szak, amit több egyetem is elindított, és hozzáférhető a megfelelő kommunikáció is, ha meg akarjuk tanulni, hogyan beszélhetünk tisztán, és hogyan használhatjuk a szavakat terhelt jelentések nélkül. Nem könnyű, de melyik változás az?

Kapcsolataink világa a legterheltebb, minden életterületünk közt, és nem áltatom magam azzal, hogy világmegváltó rájövéseim lehetnek a megoldást illetően. Azt viszont hiszem, hogy fontos elmesélni a történeteinket, a történeteimet. Ha csak egy ember számára ad megnyugvást, kapaszkodót, máris közelebb kerültünk egy olyan világhoz, ahol nem nevetnek ki, vagy sütik le a szemüket kínosan a szülők, mikor azt mondod: biszexuális vagyok. Ahol a reakció nem egy legyintés, egy “majd kinövöd”, ahol nem teszünk úgy, mintha ez valami kellemetlen állapot lenne, egy betegség, ami majd elmúlik, ha eleget szexelsz fiúkkal/lányokkal.

Ami engem illet, békésen megvagyunk én és a biszexualitásom. Néha találkozom vonzó lányokkal, és néha kölcsönös a vonzalmunk. Néha eljátszom a gondolattal, hogy egy nővel is együtt tudnék élni. Amikor megérintek egy női mellet, átérzem a fiúk feltétlen vonzódását, és amikor meglátom valaki más punciját, az is egyértelművé válik, mi az, amit ezen a testrészünkön annyira szeretnek a férfiak. Összességében a biszexualitásom által jobban elfogadom a testemet, és számomra ez éppen elég.

Neked mit jelent biszexuálisnak lenni? Hogyan éled meg? Mit ad hozzá az életedhez?

Olvasásra ajánlom a következő cikket, ami a keresettek közül, számomra a legjobban összefoglalja a kérdést. Ezen kívül ezt az oldalt, és a saját kutatást! Keress, ha úgy érzed szükséged van rá, találd meg a saját válaszaid, ahogyan az élet minden területén! És végül: egyszerűen csak légy, aki vagy. Olyan sokat mondjuk, olyan nagyon párnára nyomtatható idézet, de olyan nagyon igaz.