Dobos Imre bácsival a fotós tanárom, Kabai László által ismerkedtem meg, aki annak idején egy dokumentumfilmet készített róla diplomamunkaként. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcag város mellett fekvő tanya már 14 éve Imre bácsi tulajdonában áll, aki elmondása szerint semmiért nem mondana le a szabadságról, amelyet ez az életmód biztosít számára.
Amikor felvetődött az ötlet, hogy kimehetnénk a tanyára és készíthetnék egy portréinterjút Imre bácsival, nagyon lelkes lettem és egyből azon kezdtem törni a fejem, vajon hol vannak azok a kapcsolódási pontok, amelyek által valósághűen be tudnám mutatni ennek a tartalmas és hosszú életnek legalább egy szeletét. Aztán arra jutottam, hogy erre nem lesz elég egy cikk. Pláne nem egy találkozás. Rengeteg kérdésem volt, de csak keveset fogalmaztam meg, mert első körben szerettem volna, ha ő mesél. Az életéről, a tanyai mindennapokról, az értékekről, amelyeket fontosnak tart. Azokra az elkalandozásokra voltam kíváncsi, amelyek csökkentik az interjúhelyzet sterilitását, és többet elárulnak arról, hogy ki ő, mint hogyha kizárólag irányított kérdésekre válaszolna. Így hát hagytam, hogy magával sodorjon Imre bácsi világa. A cikksorozat első részében ebbe a világba nyerhet betekintést az olvasó.
Kép: Kabai László
Imre bácsi személyében egy olyan letisztult, következetes gondolkodású embert ismertem meg, aki számára a szabadság nem távoli vágyálom, hanem naponta élt valóság, amelyet hosszú évek áldozatos munkája tett lehetővé. Bár munka mindig van bőven a tanyán, hiszen az állatok éhesek, Imre bácsi mégis a maga ura, és ezt a szabadságot nem adná semmiért.
Már kicsi gyerekkoromtúl kezdve tanyán nűttem. Nem ott születtem, bent születtem a városba, de 5-6 hónapos koromba már kivittek a tanyára, attúl kezdve ott éltem. Annyira beleszoktam ebbe, nekem annyira szimpatikus ez a tanyasi élet, sokkal jobban érzem magam, mint a városban. Mert itt széjjel látok. Szabadságszerető ember vagyok, nem szeretem, ha irányítgatnak. Úgy érzem, hogy a magam lábán meg tudok élni, el tudom rendezni a dógomat. Lehet, hogy ez ilyen alföldi-kunsági nyakasság, de ilyen vagyok” – mesélte.
A szabadság szeretete mellett, döntésében az is szerepet játszott, hogy a tanyán szabadon lehet állatokat tartani. Jószágaival szoros kapcsolatot ápol, nemcsak eteti őket, de nagy szeretettel gondoskodik róluk. Vannak kacsái, libái, tyúkjai, pulykái, kecskéi, birkái, de kutyái és macskái is, valamint egy megegyezés szerint, egy ideje lovaknak is helyet ad Imre bácsi tanyája.
Imre bácsi kedvenc kakasával. Kép: Kabai László
,,Korábban bent éltem a városban egy ideig, de ott lassan-lassan megtiltották még a baromfinak is a tartását, ott, ahol én éltem” – emlékezett vissza. Miután, többnyire a legyek miatt, nézeteltérésekbe került a szomszédokkal, Imre bácsi úgy döntött, hogy kiköltözik a tanyára, ahol szabadon élhet jószágaival. Először egy másik helyen élt, de hamarosan kénytelen volt eljönni onnan. ,,Kényszerhelyzetbe vótam, de szerencsére sikerült ezt a tanyát megvenni anélkül, hogy fedezetem lett vóna rá. Volt egy jó ember, aki azt mondta, hogy »Imre bácsi, ha ekkorra kifizeti, oda adom magának«. Így kerültem ide” – mondta el.
Eleinte csak egy kisebb terület, a jelenleginek csak egy szelete képezte az ő tulajdonát, majd elkezdett úgy gazdálkodni, hogy a többi részt is hozzá tudja csatolni.,,Miután sikerült megvalósítani azt, ami nekem az álmom, a kertes tanya, amíg nem muszáj, én nem megyek el innen – szögezte le. – Csak akkor, ha visznek. Ezt a szabad életet, ezt a jó levegőt, nem tudja az ember én szerintem sehol se pótolni”.
A tanyai teendőknek pontosan megvan a megszabott idejük, minden egyes nap. Kora hajnalban, négy óra-fél öt körül már indul a munka az állatok etetésével, amit napi kétszer szoktak elvégezni. Az állatok ellátása, rendbe tétele nyolc-kilenc óráig tart, majd egy óra-fél kettő körül ebédelnek a tanyai világban. ,,Volt egy idő, amikor túlságosan nem kedvezett a szerencse a parasztembernek, akkor úgy csinálta, hogy reggel háromnegyed kilenc-negyed tíz körül megreggelizett, délután kettő-fél háromkor megebédelt, oszt utána tente baba. Egy evést így spórolt meg” – magyarázta Imre bácsi. A jószágokról való gondoskodás mellett mindig akadnak kisebb munkák, javításra szoruló eszközök, szerszámok, valamint a takarmányt is el kell készíteni.
Van, hogy be kell szerezni valamit a városból. Ilyenkor Imre bácsi sokszor megkér valakit, hogy hozza el számára a szükséges dolgokat. ,,Most volt itt az elébb egy ember, annak szalma kellett vóna, mert van egy lova, oszt annak kéne vinni. Közben elkopott az ennivalóm, még a múlt hét végén. Mondtam neki, hogy tegyen mán meg egy szívességet, hozzon kenyeret, mert se a kutyának, se nekem nincs mit enni. Még én csak eltűröm, de a kutyák nagyon haragszanak érte (nevet)”.
Imre bácsi tudja, hogy hol a helye a világban, életének célja van és idejét hasznosan tölti. Hangja és egész lénye egy olyan nemes szívről árulkodik, amelyet sem mások gyarlóságai, sem az egyedüllét nem tudott megtörni. A városi körforgástól távol megőrizheti saját értékeit, életszemléletét egy olyan korban, amikor sokan felejtik el, hogy az elégedett élet a kitartás, a szorgalom mellékterméke, nem pedig olyasvalami, amit ingyen osztogatnak.
(Folytatása következik…)
Képek: Kabai László
