Most, hogy kezd felmelegedni az idő, de javában tart az egyetemeken a szorgalmi időszak – és hol van még a nyár –, összegyűjtöttem pár olyan helyet Budán, Pesten, és környékükön, ahova fillérekből eljuthattok – többnyire elegendő a BKV bérletetek –, mégis kikapcsolódhattok kicsit a városi nyüzsgésből.
Nyolc plusz két legkedvesebb helyem többségére a városban, jól megközelíthető helyen bukkanhattok rá, talán már ismeritek is őket. Ha teljes békére és csendre vágytok, akkor ennél azért messzebb kell mennetek, persze a béke néha megoldható egy fülessel és az aktuális kedvenc muzsikánkkal is. Akad köztük olyan, amihez áprilisban még hűvös lehet, de reménykedjünk egy meleg tavaszban! Lássuk, mit hoztam ma!
Pest
A Károlyi-kert a belváros szívében, az V.kerületben található, a Kálvin tértől pár perc sétára. Közvetlen közelében a Csendes Létterem, a Múzeum körút, az ELTE BTK campusa, az Astoria, a főkönyvtár… Egy kiadós antikvárium-túra után megpihenhetünk a többnyire gyerekzsivajtól hangos parkban, ahol ingyenes, mindig nett mosdó és a park kis kedvence, Károly nyúl található! Pár éve fedeztem fel, mikor az első őslakos belvárosi barátnőmmel megismerkedtem. Egészen addig fogalmam sem volt erről a gyöngyszemről, ami bár a körút mögött helyezkedik el, mintha egy elvarázsolt kertbe lépnénk. A parkban nyitvatartási idő van, ami mindig a napnyugtához igazodik.
A megunhatatlan Városliget, ahol nyáron csónakázhatsz, télen jégkorizhatsz a tavon! Állatkert, Fővárosi Nagycirkusz, Széchenyi fürdő, 100 hektár zöld a belváros szívében, trambulinok, kacsák, Vajdahunyad vára, koncertek, széles palettán mozgó, változatos kulturális programok… Mi kell még? Tökéletes randi helyszín, de a hétvégi családi piknikezést is szervezheted ide!
Buda
A többiekhez képest vadonatúj a Kopaszi-gát, ami épp idén ünnepli 10. születésnapját. 2007 óta létezik mai formájában a szabadidőpark, amit a Rákóczi híd budai végén találhatunk. A terület 1-es villamossal és BKV hajóval is megközelíthető, kevésbé zsúfolt, mint a Margitsziget és alapvetően egy modern európai főváros arculatához illeszkedik. Budapest egyik legjobban sikerült új színfoltja, ahol ha hűvös van, különböző beülős helyek közül választhattok!
A kedvenc helyek közül is #legesleg a Filozófusok kertje, ami a Gellérthegyen várja a csillagnézőket! Legalább egyszer próbáljátok ki, hogy innen nézitek a napfelkeltét! A kert lakói olyan társaságot biztosítanak, ami feledhetetlen élménnyé teszi a látogatást az erre fogékonyaknak. A jól sikerült szobrok szinte megelevenítik a nagy gondolkodók, világunk formálóinak szellemiségét.
A Normafa, ahova már eljutni is élmény! Utazzatok fogaskerekűvel, ami mintha évtizedekkel repítene vissza az időben! Mikor pedig felértek a város tetejére, kiránduljatok el nagyjából 30 perces sétával az Erzsébet kilátóba, a János-hegyre, igyatok egy rumos kakaót tejszínhabbal a libegő végállomásán télen, vagy üljetek le valamelyik padra és egyétek meg a magatokkal hozott szendvicset nyáron! A fényszennyezés itt minimális, így ajánlatos kipróbálni a csillagnézést egy meleg nyári éjszakán!
És ha már itt tartunk, külön kiemelném a libegőzést, amit személy szerint sosem tudok megunni! Egy jól sikerült kisvasutas túra végét zárhatja a visszaereszkedés a városba. Ráadásul egész évben, minden nap nyitva tart! A Zugligeti Libegőt 1970. augusztus 20-án adták át a nagyközönségnek, a lábánál pedig egy különleges kemping, a Camping Niche található. Ahogy áthaladok a bejárati kapu alatt, mintha egy másik világba érkeznék: a legkülönbözőbb országokból érkezett lakóbuszok, teraszos elrendezés a sátraknak, mindez még a városban, de már a hegy lábánál, az erődbe nyúlva. Üljetek be az éttermükbe és éljétek át a vándoréletérzést!
Jöjjön a Római part, Budapest egykori üdülőövezete, ami még ma is őrzi patinás, úri báját – az árakat tekintve mindenképp. A parton sorakoznak a régi motoros és újabban odatelepült bárok, bisztrók melyek közül a legsikerültebb a Fellini, ahol nyári filmvetítéseket és koncerteket is szoktak tartani! Mindig szól a zene, hatalmas pohárnyi limonádét kapni és isteni a konyhájuk! A színes-csíkos vízparti székekről és a kavicsok közt, a végtelenségig kereshető kagylókról már nem is beszélve. Hozd magaddal a kutyádat és játsszatok egy jót vagy lógasd a lábad a vízbe, miközben jazz, sanzon és alter zene szól! A legjobb az egészben, hogy a BKV hajóval is kiutazhatsz ide, amit hétköznapokon igénybe tudsz venni Budapest-bérlettel!
Pestkörnyéki kincsek
Kezdjük Dobogókővel, amit az utóbbi években már csak a Föld szívcsakrájaként szokás emlegetni. Eltekintve az újabban divatos spiriőrülettől, a helyszellem valóban megkapó. Ha letekintesz a kirándulóutak központjából a völgyre, feledhetetlen látványban lesz részed. Ha szereted a madarakat, itt rengeteg különböző fajtát figyelhetsz meg! Ha élvezed a századeleji hangulatot, amit a vadászház áraszt, ez a te helyed! A túrázás szerelmesei különböző erősségű túraútvonalak közül választhatnak edzettségüknek megfelelően! A méltán kedvelt kirándulóhely a H5-ös HÉV-vel, majd Pomáztól a 860-as autóbusszal közelíthető meg. Ha több időt is szívesen eltöltenétek itt, olvassátok el Gina és Dió beszámolóit, garantáltan kedvet kaptok!
Szerelmem Vác, amit csak magyar New Orleansként szoktam emlegetni, pár évvel ezelőtti családi kirándulásunk óta. Budapestről vonattal vagy volánbusszal lehet kijutni a Duna menti településre, ahol a belváros közepén kihagyhatatlan cukrászdák és utcai festők várnak minket. Ha szeretnél kicsit kiszakadni a nagyvárosból, de nem tudsz, vagy nem akarsz épp messzebbre menni, a műemlékekkel tele városka ideális hely egy szombati kirándulásra!
És végül a hely és főképp az élmény, amit ha csak tehetem népszerűsítek! Mindenkinek kötelező, aki még hisz a csodákban, aki imádja a természetet, aki feledhetetlen élményt szeretne szerezni – nem csak – tündérekben hívő gyermekének, aki maga is hisz a tündérekben, aki lelkes természetfotós, aki bogár fanatikus… és még sorolhatnám. Miről beszélek? Az Alcsúti Arborétumban minden nyáron, Szent Iván-éj környékén megtekinthető szentjánosbogár-rajzásról! Ha egyszer láttad, garantáltan újra akarod majd nézni minden évben! Addig is, míg június végére várunk, érdemes felfedezni magunknak a mesebeli arborétumot! A park hátránya, hogy kutyát nem lehet bevinni, így a házi kedvenceknek ezúttal otthon kell maradniuk. Kalandra fel!
Végül szóljon a címadó dal, az Animal Cannibals Budapest nyáron című nótája mindenkinek! Irány a szabadba! Miközben pedig hallgatjátok, nézzétek végig ezt a kis összeállítást az ajánlott helyekről!
Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.
*
infografika: szerző
fotók: szerző (kiemelt kép); c1.staticflickr.com; etterem.hu; index.hu; beszedesparkok.hu; citikert.hu; oldalborda.hu; restu.hu; welovebudapest.com; lexi.hu; magyarhirlap.hu; portfolio.hu;