A tél egyik legérdekesebb dobása a kraftsörök háza táján a várva várt MONYO Brewing különlegessége volt, az Anubis. A sör kóstolói a beharangozása alapján arra számíthattak, hogy egészen Egyiptom mesés világáig varázsolja el őket az üveg tartalma, ahol maguk is megtapasztalhatják, milyen is lehet az istenek nedűje. Teszteltük, hogy ez valóban így van-e.
Febuár 11-én rendezték a Borjour borfesztivált, melynek keretein belül mutatta be a MONYO a 0,75 literes újdonságát a Millenárisban. Természetesen kellemes színben képviselte a habzó italokat ez a sör a prémiumbor-rengetegben. A Főzdeparkból származó ital azóta már számos helyen fellelhető, ezt jól példázza a dicséret, mellyel még Anubis isten kollégája, Széth is méltatta a sörfőzőket. Nekünk azonban már a MONYO gyárbeli látogatásunk alkalmával felkeltette érdeklődésünket a titkolózással övezett palack. A borsos árra is felkészültünk, hiszen egy nem mindennapi áru került piacra, de eltökéltségünknek ez sem szabhatott gátat, hiszen legalább egy kulináris élményre cseréljük pénzünket. Amikor Villányi Gergő kollégámmal végeztünk a kraftsör cikksorozatunk harmadik darabjának anyaggyűjtésével, és bandukoltunk kifelé a Horizont sörgyárból, hazaúton arról diskurálgattunk, kivel mi történt mostanság. Egy előző napi látogatásomat említettem Gergőnek, mikor kedvenc budai kocsmámban jártam, és megakadt a szemem az Anubis szó jelenlétén a krétával írt árlistán. Ekkor úgy döntöttünk, aznapi munkánk zárásaként avagy megkoronázásaként térjünk vissza a kezdetekhez, és útra keltünk a Bölcső Bár felé. Ennek kiértékelő beszámolóját elolvashatjátok, hátha ti magatok is kedvet kaptok megkóstolni ezt a különleges itókát.
Gergő szerint:
“Azt már rég megtanultam, hogy az édes és a csokoládés szavak a söröknél más jelentéssel és intenzitással bírnak. Édesszájúként a jó pár évvel ezelőtt kezdődött ismerkedésnél nagyjából egy tábla csoki ízhatását vártam el, és az első kortynál értetlenül néztem a korsómra. Hiszen ugyanazt értjük a fent említett szavak jelentése alatt, egy nyelvet beszélünk, hát nem? Az Anubis megkóstolása előtt is ugyanez futott végig a fejemben, amikor megláttam a vaddohányméz, arany mazsola és szőlőlé összetevőket, de a rutin közbelépett. És milyen jól tette! A kóstolás első perceiben Belgium jutott az eszembe és nem Egyiptom. Persze utóbbi ország söreit kevésbé valószínű, hogy bárki is ismeri, az összhatás mégis ilyen emlékeket idézett fel. Emellett kellemesen édeskés volt, az átlaghoz képest erős (9,2%), de a különlegességét számomra a története adja. Az ősi recept felélesztése, a kísérletezés, a különleges összetevők összeházasítása és a nagyon szép tálalás, ahol az üveg és a címke is könnyen emléktárggyá avanzsálhat. Mivel az íz elemzéséhez kevéssé értek, nekem ez egy emlék-sör marad, egy kaland, egy érdekesség, és jó lesz visszagondolni rá, vagy elmesélni, hogy „én is ott voltam”. Ha pedig lesz folytatása? Arra is kíváncsi leszek, az biztos!”
Ági szerint:
Örülök, hogy végül adódott alkalom arra, hogy lecsekkolhassam a MONYO újabb nagy dobását. Nem tagadom, a remek beharangozót követően támasztottam némi elvárást felé, de csupán a finom ízvilággal kapcsolatosan. Mint laikus kóstoló – akinek már relatíve van rálátása a kraftsörök palettájára – messzebb menő kiértékelést nem tudnék összeállítani. Mindenesetre nekem nagyon ízlett a sör, habár sosem buktam különösebben az édesebb ízekre, ám igazán keserűnek mégsem mondanám. Pont jó, ahogy van. Összességében egy igazán kellemes élményt kaptam az Anubis által, melyet érdekes kóstolgatni. Ám ami talán mégiscsak hiányzott picit számomra, az egy karakánabb utóízérzet, ami nagy IPA-rajongó létemre való tekintettel nem meglepő. Mindenesetre tagadhatatlanul nagyon finom ital, melyet előszeretettel ajánlok! Amellett, hogy számomra a hasonló árkategóriájú Mad Scientist & TuffBuzz újdonsága, a Sugar Daddy jobban megfogott. Ám mikor is iszik az ember ókori ihletésű, történelmi sört, nemde?
Képek forrása: MONYOBrewing.com, Gál Ágnes