Mindannyian találkoztunk már azzal a helyzettel, amikor megosztunk valami számunkra fontosat, a másik fél pedig szinte észrevétlenül visszatereli a beszélgetést saját magára. Erre a jelenségre létezik egy pontos kifejezés: társalgási nárcizmus.
„Az egészséges beszélgetés olyan, mint egy oda-vissza játék – átadod a labdát, a másik elkapja, rövid ideig megtartja, majd visszaadja. A társalgási nárcizmus esetében azonban a másik fél elkapja, és egyszerűen elszalad vele” – fogalmaz szemléletesen Dr. Sue Varma, a New York-i Egyetem Orvostudományi Karának pszichiátere.
A fogalmat Charles Derber szociológus vezette be 1979-ben megjelent, The Pursuit of Attention (A figyelem hajszolása) című könyvében. Kutatásában arra mutat rá, hogy a modern társadalmak egyre inkább az egyéni érvényesülést és a társadalmi elismerést helyezik a középpontba, ami a mindennapi kommunikációban is megjelenik.
Fontos azonban megérteni, hogy azok, akik hajlamosak a társalgási nárcizmusra, sokszor nem tudatosan viselkednek így. Dr. Varma szerint a háttérben gyakran bizonytalanság, megfelelési kényszer vagy éppen társas szorongás húzódik meg. Az érintettek így próbálnak érdekesnek tűnni, vagy éppen kitölteni a számukra kellemetlen csendet.
Mi a társalgási nárcizmus négy leggyakoribb jele?
A fókuszcsere
Az egyik legtipikusabb helyzet, amikor megosztunk egy élményt, problémát vagy sikert, és a beszélgetőpartner azonnal saját történetével reagál. Az empatikus visszakérdezés helyett a figyelem gyorsan átterelődik rá, így a beszélgetés egyoldalúvá válik.
A „megvárom, hogy befejezd” tekintet
Előfordul, hogy a másik fél kérdez ugyan, de valójában nem figyel a válaszra. Tekintete üresnek tűnik, miközben már a következő mondatán gondolkodik. Ilyenkor a kommunikáció látszólag működik, valójában azonban hiányzik belőle a valódi figyelem és jelenlét.
Az állandó versengés
Akár jó hírt, akár nehézséget osztunk meg, a másik mindig „rálicitál”. Az ő története izgalmasabb, a problémája súlyosabb, az élménye különlegesebb. A beszélgetés így egy kimondatlan versennyé alakul, ahol nincs valódi kapcsolódás, csak összehasonlítás.
Kimerültség érzése a beszélgetés után
Talán ez a legárulkodóbb jel. Egy kiegyensúlyozott beszélgetés után feltöltődünk, kapcsolódunk a másikhoz. Egy társalgási nárcisztikus jelenlétében viszont gyakran éppen az ellenkezőjét érezzük: kimerültek, lemerültek leszünk, és az a benyomásunk támad, hogy valójában nem is hallgattak meg minket. Ez az élmény szinte univerzális azok számára, akik rendszeresen ilyen kommunikációs helyzetekbe kerülnek.
