Áprilisi listánkon a környezetvédelemmel foglalkozó filmek, dokumentumfilmek kaptak helyet.
Túlnépesedés, kihalófélben levő fajok, a világ fejlettebb része a jólét mindenféle formáját hajszolja, az elmaradottabb fele a mindennapok túléléséért küzd; aszály, óriási hőmérséklet változások, egyre szélsőségesebb időjárás, erdőtüzek és a legkülönfélébb természeti katasztrófák mind veszélyeztetik Földünket. Ezeket jórészt az emberiség okozta, és okozza is mind a mai napig.
Az aktuális listánkon szereplő alkotások a környezetvédelem témáját járják körül, arra keresik a választ, hogy meg lehet-e állítani a káros folyamatokat (esetleg visszafordítani azokat). Illetve azt is bemutatják, hogy nemcsak a politikusok, hanem az átlagember is tehet azért, hogy az utánunk jövő generációknak ne egy lecsupaszított bolygón kelljen élnie.
Ugye, hogy milyen szép? Kár lenne érte…
A válogatás most is szubjektív, de ugye ezt már mindenki tudja.
Özönvíz előtt (Before the Flood, 2016)
Amíg az Egyesült Államokban a politikusok nagy része és a különféle lobbicsoportok tagadják a klímaváltozás létét, és különféle adatokkal próbálják bizonyítani, hogy nincs miről beszélni, addig Leonardo Dicaprio világkörüli útra indult egy dokumentumfilmes stábbal, hogy bebizonyítsa, nagyon veszélyes helyzetbe került a környezetünk, amit a bolygó lakosságának egy része már a saját bőrén is megtapasztal. Leo nyomában eljutunk Kínába, ahol az ottani gyárak miatt hatalmas a légszennyezés; a Csendes-óceán szigeteinek egy része már most lakhatatlan (pedig 12 éve még éltek a ma már a víz által visszahódított részeken); Indiában pedig több száz millióan nem jutnak villamos energiához, ők biomasszával tüzelnek. Képzeljük el, mi lenne, ha ezeket a háztartásokat is rákötnék az energiahálózatra.
Ráadásul pusztulnak a korallzátonyok, ami azért nem jó, mert az óceánok elnyelik az atmoszférába kerülő szén-dioxid 1/3-át, ennek köszönhetően stabilizáló erő a klíma szempontjából, azonban az óceánok nem bírják a lépést tartani a mostani brutális mértékű szén-dioxid kibocsátással. Ugyanígy bánunk el az esőerdőkkel (már csak 3 nagy trópusi erdővidék van: az Amazonas Dél-Amerikában, a Kongó-medence Afrikában és az Indonézián átívelő délkelet-ázsiai esőerdő), amik az óceánokhoz hasonló feladatot látnak el.
Egyszóval nagyon nem állunk jól…na, de vajon még van visszaút? Ha igen, akkor mit tehetünk? Erre is választ kapunk.
A lehetetlen (The Impossible, 2012)
2004. december 26-án, az Indiai-óceán térségében egy földrengést követően 14 országban pusztított cunami, ami több mint 230.000 áldozatot követelt. Rengeteg, a térségben karácsonyozó turista is az életét vesztette. Főhőseink egy ilyen család (Ewan McGregor, Naomi Watts a szülők szerepében, Tom Holland, Samuel Joslin és Oaklee Pendergast a 3 fiú) tagjai, akik a tragédia után elszakadnak egymástól és az sem biztos, hogy mindegyikük életben van. A család újraegyesítésére tett kísérleteknek lehetünk a szemtanúi, miközben a háttérben Thaiföld katasztrófa sújtotta mindennapjaiba is betekintést kapunk.
Kellemetlen igazság (An Inconvenient Truth, 2006)
Al Gore Bill Clinton alelnöke volt, majd minden idők egyik legvitatottabb amerikai elnökválasztási küzdelmében maradt alul 2000-ben George W. Bush-sal szemben. Miután politikai ambíciói elbuktak, a környezetvédelem felé fordult, dokumentumfilmet készített a témában, illetve kiadta a film alapjául szolgáló könyvet, amely magyarázatokat és kiegészítéseket tartalmaz. A Kellemetlen igazság a roppant látványos ábrákkal, grafikonokkal a globális felmelegedés elleni lépéseket szorgalmazza, illetve bemutatja, hogyan kell átalakítani a napjainkat, hogy túlélje a Föld az emberiség beavatkozásait. Gore olyan jó munkát végzett, hogy 2007-ben a klímaváltozás problémájával foglalkozó kormányközi szervezettel (IPCC) megosztva átvehette a Nobel-békedíjat.
Lorax (The Lorax, 2012)
A Dr. Seuss (Grincs, A macska – Le a kalappal!, illetve a Horton írója) fejéből kipattant történetet az Illumination Studio (Minyonok, Gru, A kis kedvencek) vitte filmvászonra, méghozzá nagyon színes cukormázas keretbe foglalva. A történet színhelye Ankel városa, ahol minden műanyag és mesterséges, a friss levegőt palackokban hozzák, és pénzért veszik az emberek azt, az (elektromos) fák ki-bekapcsolhatók, és még diszkófényre is állíthatóak. Az egyik itt élő középiskolás lány nagyon szeretne élő fát látni, így az érte epekedő Ted elhagyja a város biztonságát, és felkerekedik megkeresni Valahásszt, hogy bevágódjon szerelménél. A remeteként élő férfi elmeséli neki Lorax és az erdő pusztulásának történetét.
Édes vízi élet (The Life Aquatic with Steve Zissou, 2004)
Bill Murray Steve Zissou (egyáltalán nem véletlen a Jacques Cousteau-vel való bármilyen egyezés) búvár/dokumentumfilmes bőrébe bújt. Rajta kívül feltűnik még Anjelica Huston a volt feleség, Owen Wilson a lehetséges sosem látott fiú, Cate Blanchett egy terhes újságíró, Willem Dafoe az egyik legrégebbi barát, Jeff Goldblum pedig a nagy ellenlábas szerepében. Mivel Wes Andersonról van szó, számíthatunk arra, hogy a szereplők nagy része igazi különc. A rendezőre jellemző képi- és színvilág is visszaköszön, és főhőseink most is különböző kalandokba fognak keveredni. Akinek bejött a Grand Budapest Hotel vagy akár a Holdfény királyság, annak ez a korai zsenge is tetszeni fog.
Állat vagyok: Ingrid Newkirk, a harcos állatvédő (I am an Animal: The Story Of Ingrid Newkirk and PETA, 2007)
Bele sem gondolunk, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak az állatok, akár kísérletben vesznek részt, akár a különféle feldolgozó üzemekbe kerülnek, akár háziállatok. Ők nem tudnak kiállni a jogaikért, így kellenek olyan emberek, akik szót emelnek értük, és a helyzetükre irányítják a közfigyelmet. A dokumentumfilm egy ilyen civil szervezet (PETA – People for the Ethical Treatment of Animals) és az egyik alapítójuk munkásságába enged betekintést. Láthatjuk, ahogyan kutyákat mentenek meg a gazdáknak alkalmatlan emberektől, vagy rejtett kamerás felvételeken bizonyosodhatunk meg arról, hogy milyen kínokat élnek meg a pulykák, mielőtt az asztalra kerülnének. Ezeken kívül egy divatcég elleni akciójuknál is az események sűrűjében lehetünk.
Ingrid Newkirk nevét mi valószínűleg nem nagyon ismerjük, de az USA-ban roppant megosztó személyiség, és ezzel ő is tisztában van. Például annyira együtt érez az állatokkal, hogy azt akarja, hogy halála után ugyanúgy megegyék, és feldolgozzák a holttestét, mint azokét, akik életéért és jogaiért egész életében küzdött.
Holnapután (The Day After Tomorrow, 2004)
A sok dokumentumfilm között szükség van egy igazi látványmozira is. Így talán jobban beveszi a többség gyomra a “veszélyben a bolygó, lehet, hogy tenni kéne valamit, amíg nem késő” dolgot. Azonban Robert Emmerich filmje már túllépett ezen, és a rendező elgondolkodott azon, hogy mi történne, ha mondjuk leállna a Golf-áramlat, tornádók és árvizek pusztítanának, és drasztikus mértékben csökkenne a hőmérséklet. Mindezt megfejelte még azzal is, hogy egy apa-fiú (Dennis Quaid, Jake Gyllenhaal) kapcsolatot állított a középpontba.
Bocsássatok meg, elefántok! An Apology to Elephants, 2013)
Lily Tomlin a narrátor, az elefántok pedig végre megkapják a nekik járó figyelmet. Ezek az állatok a legnagyobb testű szárazföldi élőlények. Sok országban cirkuszokban és állatkertekben mutogatják őket természetüktől nagyon eltérő viselkedési formákat kényszerítve rájuk. A közel 40 percben megismerjük a vadonban élő példányok szerepét az ökokultúrában. Valamint azt, hogy milyen kínokat kell elviselniük azoknak az elefántoknak, amelyek fogságban élik le életük nagy részét. Végül egy idős példányokat befogadó “menhelyre” is ellátogatunk, ahol a tulajdonosok olyan életkörülményeket szeretnének a hozzájuk kerülő állatoknak biztosítani, ami nagyon hasonlít a természetes lakhelyükhöz.
+ Multik haza! (I Heart Huckabees, 2004)
A rendszeres olvasók tudhatják, hogy a legtöbbször van egy ráadás film/sorozat is, ami valamiért kiemelkedik a felsorolásból. Nincs ez másként most sem. Hemzsegnek a világsztárok (Dustin Hoffman, Jude Law, Mark Wahlberg, Naomi Watts, Isabelle Huppert, Lily Tomlin, Jason Schwarzman) ebben a nagyon különleges alkotásban. Ami akár egy szatírának is felfogható, ugyanakkor tele van különféle filozofálgatásokkal, a civilek környezetvédésért vívott harcával. Azonban csak azoknak ajánlott, akik bírják az olyan filmeket, amik megtornáztatják az agyat, és ki kell várni, hogy felfusson valahova az egész történet, és akiket a különc szereplők sem zavarnak.
A képek forrása: a Bocsássatok meg, elefántoké és az Állat vagyok: Ingrid Newkirk, a harcos állatvédőé a HBO Magyarország. A többié a filmek IMDb oldala, a gifeké a giphy.com.
5 hozzászólás
Comments are closed.