Az evolúció évezredei nemcsak az életmódunkat formálták át, hanem azokat a képességeinket is, amelyekkel alkalmazkodunk a világ különböző kihívásaihoz. Ma már egészen más készségekre van szükségünk a boldoguláshoz, mint őseink idejében, mégis jól látható, hogy az emberi szervezet hihetetlen rugalmassággal reagált a környezet változásaira. A történelem során különböző közösségek egészen rendkívüli képességeket fejlesztettek ki, hogy túléljenek a bolygó legkülönbözőbb pontjain.
Ezekbe a lenyűgöző alkalmazkodási folyamatokba nyújt betekintést Herman Pontzer, evolúciós antropológus, Adaptable című könyve is. A szerző a Homo sapiens sajátosságait vizsgálja, amely a főemlősök közül a legszélesebb földrajzi elterjedéssel rendelkezik, hiszen gyakorlatilag az egész bolygót benépesítette az Antarktisz kivételével. Ez az egyedülálló alkalmazkodóképesség tette lehetővé, hogy az ember különböző környezetekben is fennmaradjon és szaporodjon.
Pontzer részletesen elemzi azokat a biológiai és élettani változásokat, amelyek az alkalmazkodás hátterében állnak. Külön kitér azokra a lokális adaptációkra, amelyek például a magashegyi környezetben élő közösségeknél figyelhetők meg. Ilyen extrém körülmények között a szervezetnek alapvető szinten kell alkalmazkodnia, például hatékonyabb oxigénfelvétellel, hogy biztosítani tudja a túlélést.
Nem minden evolúciós változás előnyös azonban egyértelműen. Jó példa erre a gége elhelyezkedése az emberi testben. Bár ez a pozíció lehetővé teszi a beszédet és az összetett hangképzést, egyben növeli a félrenyelés és a fulladás kockázatát is, amely évente sok ezer ember életét követeli. Mégis, az evolúció során a hatékony kommunikáció előnyei felülírták ezt a veszélyt, hiszen a társas együttműködés kulcsfontosságúvá vált az ember fennmaradásában.
Hasonló kompromisszumok figyelhetők meg a légző- és keringési rendszer működésében is. Magashegyi környezetben például a szervezet nehezebben jut elegendő oxigénhez, ezért egy összetett mechanizmus lép működésbe. A máj és a vesék érzékelik az alacsony oxigénszintet, és eritropoetin hormont kezdenek termelni, amely serkenti a vörösvérsejtek képződését. Bár ez javítja az oxigénszállítást, a vér sűrűbbé válik, ami növeli a magashegyi betegség és a különböző szövődmények kockázatát.
Az Andok magaslati vidékein élő népcsoportok esetében gyakori a krónikus magashegyi betegség, és jellemző a nagyobb tüdőkapacitás, valamint a tágabb mellkas. Ezzel szemben a Himalája térségében élő populációk egy speciális genetikai változatot hordoznak, amely lehetővé teszi számukra, hogy alacsonyabb vörösvérsejtszint mellett is hatékonyan működjenek, így elkerülve a tartós oxigénhiány káros hatásait.
Az egyik legmegdöbbentőbb alkalmazkodási példa azonban a délkelet-ázsiai tengeri nomádokhoz, a Sámákhoz köthető. Ez a közösség generációk óta a tengerhez kötött életet él, és mindennapjaik jelentős részét víz alatt töltik. Halászatból élnek, gyakran akár 60 méteres mélységbe is lemerülnek, mindezt modern felszerelés vagy oxigénpalack nélkül.
Számukra teljesen természetes, hogy naponta akár négy-öt órát is a víz alatt töltenek, miközben élelmet gyűjtenek. Ez az életforma hosszú idő alatt olyan biológiai változásokat indított el, amelyek a tudomány számára is különösen érdekesek. A kutatások szerint kulcsszerepet játszik ebben a lép, amely egyfajta vértartalékként működik. Merülés közben a lép összehúzódik, és extra vörösvérsejteket juttat a vérkeringésbe, ezáltal javítva az oxigénellátást.
A Sámák esetében genetikai tényezők is hozzájárulnak ehhez a képességhez. Egy speciális génváltozat hatására a lépük átlagosan jóval nagyobb, mint más embereké, ami még hatékonyabbá teszi ezt az alkalmazkodási mechanizmust. A rendszeres merülés tovább erősíti ezt a hatást, így egy olyan komplex evolúciós alkalmazkodás jött létre, amely tökéletesen illeszkedik a közösség életmódjához.
Ez a példa is jól mutatja, hogy az evolúció nem egy távoli, lezárt folyamat, hanem ma is aktívan formál bennünket. Az emberi test folyamatosan reagál a környezeti kihívásokra, és néha egészen lenyűgöző megoldásokat talál a túlélésre, írja a cikkében a LiveScience.
