Jobb egyedül, mint megalkuvásból olyan kapcsolatban élni, amiben nem vagyunk boldogok? Igaz. Viszont egy párkapcsolat minőségén sokféleképp lehet javítani. Ha azt érezzük, hogy sosem lesz párunk, az azt jelenti, hogy 70 évesen egy tucat macskával fogjuk megosztani a lakásunk? Megmosolyogtató gondolat, mégis van alapja, ha azt nézzük, milyen félelmetes a magányosság érzése.
Torzítások?
Kognitív torzításoknak hívják az olyan gondolatokat, vélekedéseket, amelyek olyasmit feltételeznek, ami alaptalan vagy hibás. A fekete-fehér (dichotóm) gondolkodásra példa, hogy ha egyvalaki visszautasított, akkor nem vagyok szerethető. Ha nem hívott fel egy barátom, akkor már nem is vagyok fontos neki.
Túláltalánosításról beszélünk, amikor egyetlen tényezőből, történésből a teljes életünkre, képességeink összességére vonunk le következtetést. Nem sikerült egy vizsgám, tehát semmi keresnivalóm az egyetemen. Nem tetszem XY-nak, tehát semmi szerethető nincs bennem.
Végül érdemes megemlíteni a korai (önkényes) következtetést is, ami jövendőmondások (nincs párom = sosem lesz) vagy gondolatolvasások (ásít = unalmasnak tart) formájában jelenik meg. Sok ilyen és egyéb torzítás előfordulhat gondolataink között, ezért jó tudni róluk, és tudatosan nyakon csípni őket, mielőtt automatizmusként válaszokká válnának a fontos kérdésekben.
Szerelemtől szeretetig
A válasz annyiban sem egyszerű, hogy túl sok minden játszik szerepet abban, hogy miként keresünk párt magunk mellé. A szerelem nem kikényszeríthető, viszont az tévhit, hogy szerelem nélkül nem maradhat fenn a kapcsolat. Egyfelől a szerelem érzése 0,5-től 3 évig képes rózsaszín ködben tartani a kapcsolatot.
Ennek elmúltával, de ebből táplálkozva kap hangsúlyt és lép helyébe a kötődés, a szeretet, a megbecsülés, az elfogadás, ami stabil alapot ad két ember viszonyához. Az agyunk nem képes kémiailag végtelenül szerelmet „gyártani”, és mivel a szerelem állapota irracionális, nem is lenne jó (se fizikailag, se szociálisan), ha évtizedekig tartana.
Nagyon sok mindenben befolyásolja ugyanis ítéletalkotásunkat, preferenciáinkat és gondolkodásunkat. Jól hangzik, hogy „mindenkit szeretünk”, és alapvetően optimistábban látjuk a dolgokat, jobb a hangulatunk, de árnyoldalai is lehetnek.
Csökken a szociális aktivitásunk, elszigetelhet más kapcsolatoktól, a logikus döntésekben zavart okozhat, vagy tévesen mérünk fel olyan helyzeteket, ahol az érzelmek torzított képet mutatnak, de igényeinket, vágyainkat is elnyomhatja, hiszen a másik öröme prioritást élvez.
Falak, gátak, árkok
Első lépésként az akadályt is meg lehet vizsgálni. Túl magas a mérce? Félünk attól, hogy intim közelségbe kerüljön velünk a másik ember? Van esetleg fel nem dolgozott csalódás? Olyan prekoncepció, hogy minden férfi/nő rossz vagy a szándékaik nem tisztességesek?
Lehet, hogy sok negatív példa bátortalanít el, de önértékelési probléma is előfordulhat, hogy nem lennénk elég jók úgy, ahogy vagyunk, vagyis: „Kinek kellene egy ilyen?”. Lehet, egyszerűen nem olyan közegben mozgunk, ahonnan megfelelő tulajdonságú ember kerülhetne az utunkba?
Nem teszünk aktívan azért, hogy ismerkedhessünk másokkal? Mindenre van kifogás? Nincs mindenre válasz, de lehet, hogy az, aki a problémával küzd már sejti hol akadhatott el a megoldásban.
Az egyéniség problematikája
Még mindig nem vagyunk válaszközelben, nemcsak azért, mert ahány ember, annyiféle válaszunk lenne, hanem mert a folyamat nagy része bensőnkben zajlik, és külső szemlélőként komoly felkészültséget jelent ezek átlátása.
Az általános megközelítés közös tapasztalatból ered, benne vannak a saját tapasztalatok és a világról alkotott véleményünk szűrője is. Rengeteg forrás ajánlja, hogy legyünk nyitottak, fogadjuk el magunkat, sugározzunk önbizalmat, szabaduljunk meg előítéleteinktől, és minden megoldódik. Szép lista, nem igaz?
A hogyanra már kevesebb javaslat, módszer van. Az egyéniségre pedig, ami az évek alatt kialakult csak hellyel-közzel akaszthatók rá a sablonok, amik “minden bajra orvosságot jelentenek”.
Vizsgáljuk meg, mit gondolunk a problémáról, a másik nemről, önmagunkról, a magányról, és kezdésként ezekből szűrjünk le egy irányt, amiben változás szükséges.
Ezért fontos, hogy egyénre szabottként kezeljünk egy ilyen problémát. A szakember a belső akadályok lebontásához ad segítséget, de a lépéseket az teszi meg, akinek az életéről szó van, hiszen Ő a főszereplő.
