Tényfeltáró munkámat Naszvadi Judit író nyílt levele inspirálta, amelyet annak a kórháznak címzett, ahol második gyermekét szülte. A levél empatikus körültekintéssel mutat rá a szoptatás megtanításának, ösztönzésének hiányaira az intézmény csecsemőosztályán. Az eset pozitív példa a bátorságra és az együttműködő mentalitásra mindkét részről, hiszen az érintett kórházban tényleges változások történtek.
Ugyanakkor elgondolkodtató, és további vizsgálatra okot adó a jelenség, hogy Judit nyílt levelét 229-en osztották meg a Facebook közösségi oldalon. Emellett temérdek hozzászólás is érkezett a levélhez, amelyekben az édesanyák hasonló tapasztalatokról számolnak be (vannak ellentétesek is, szerencsére).
Kérdőíves kutatással eredtem a nyomába, vajon mennyire megalapozott feltevés, hogy a szoptatás (egészségügyi szempontból) indokolatlan háttérbe szorulása nagyobb, rendszerszintű probléma.
Szempontok, értékelés
A válaszok begyűjtése során többféle nézőponttal is meg akartam ismerkedni, és sikerült is a kérdőívet – egy kis segítséggel – több, különböző érdekeltségű és érdeklődési körű női közösség tagjaihoz eljuttatnom. Kiemelten fontosnak tartom megemlíteni az egyik ilyen csoportot, amelyik a női egyenjogúságért küzd. Emellett több kitöltő külföldi tapasztalatokról számolt be, ami érdekesen árnyalja a kérdéskört. Voltak ,,másik oldalon lévő” kitöltők is, tehát egykori csecsemős nővérek, akik anyukák – ők szintén nagyon érdekes dolgokra világítottak rá.
Az ország szinte minden területéről érkeztek válaszok. Nem kívántam semmiféle konkrét, helyi szintű kimutatást adni az egyes kórházakban folyó gyakorlatokról; a kitöltők lakóhelyére és az adott kórház nevére kizárólag azért kérdeztem rá, hogy biztosított legyen a sokféleség a tapasztalatok terén. A felmérés csak olyan mértékben reprezentatív, amennyire szükséges ahhoz, hogy egy általános problémát megállapítsunk – ha a felvetés helytálló. A kérdésekkel az első gyermek születési körülményeire korlátozódtam.
A csecsemő súlya
A kérdésre, hogy ,,Adna-e tápszert gyermekének, ha nem lenne feltétlenül szükséges?” csak két igen válasz érkezett. Az egyik anyuka olyan esetben adna, ha a munka elszólítaná otthonról, nem vihetné magával a gyermeket, és fejni sem tudna. A másik egy nagyon érdekes dolgot hozott fel, amely a kutatásom során, több ismerősömmel való beszélgetés alkalmával is felvetődött: az anya félelmét a gyermek súlyvesztésétől, éhezésétől. Úgy tűnik, ez igencsak releváns probléma.
A La Leche Liga Magyarország honlapján – amely a válaszokban többször is előkerült mint a szoptatással kapcsolatos tájékozódás elsődleges forrása – olvasható, hogy bizonyos mértékű súlyvesztés az első napokban normális.
A normális súlyvesztésnek egyik oka az, hogy a babák folyadéktöbblettel születnek, amit elveszítenek az első napokban. Amikor az édesanya tejtermelése beindul a harmadik-negyedik napon, az újszülött súlya növekedni kezd. Fontos, hogy a súlygyarapodást a legalacsonyabb súlytól számítsuk, ne pedig a születési súlytól – áll az egyik, szoptatást segítő írásukban.
Ezt nyilvánvalóan sok anyuka tudja, ám meghatározni, mi számít normálisnak, amikor a saját babájukról van szó, valószínűleg nem olyan egyszerű. A liga tájékoztatása alapján akkor érdemes szakképzett szoptatási tanácsadóhoz fordulni, ha a születési súlyhoz viszonyított súlyveszteség meghaladja a 7 %-ot.
A számok azonban mégiscsak számok, az aggodalom, lehetséges, hogy továbbra is fennmarad. Íme néhány módszer, amellyel eldönthetjük a tejtermelés beindulása után, hogy eleget evett-e a baba (a La Leche Liga ajánlásával):
- a babának legalább 5-6 nedves pelenkája van naponta, minimum 3-4 széklete, kb. 2.5 cm nagyságú, vagy nagyobb,
- hetente átlagosan 170 grammot, vagy többet hízik,
- általában naponta 8-12 alkalommal szopik.
Minden aggodalomra okot adó tényező ellenére, mégis túlnyomó többségben voltak azok a nők, akik nem adnának tápszert gyermeküknek. Többen felkiáltójelek sokaságával jelezték a kérdésfelvetés abszurditását, mások hosszasan fejtegetni kezdték, milyen előnyei vannak az anyatejnek a tápszerrel szemben (pl. védőanyagokat tartalmaz, amit semmilyen más módon nem kaphat meg a csecsemő, a legteljesebb táplálék, a csecsemő igényeire szabott, stb.).
Anyatej, vagy tápszer?
Tudományosan igazolt, hogy az anyatejes táplálás messze előnyösebb a babának, mint a tápszer – ezt dr. Novák Hunor szakorvosjelölt meg is erősíti:
[Az anyatejnek] a gyermekre gyakorolt pozitív hatásairól könyveket lehetne megtölteni: a bélrendszer, idegrendszer fejlődéséhez is kiemelten fontos, de segíti a szervezet védekezőképességét is – a tápszert kapó babáknál sokkal gyakoribbak a különböző betegségek – írja a Családineten megjelent cikkében.
A babánál tehéntej-allergiát mutatnak ki. Nagyon ritka, rendkívül nehezen beszerezhető gyógyszerrel kell kezelni, amire szintén allergiás lesz; bőrbetegsége felnőtt életét is végigkíséri. Az édesanya csak hónapok múlva értesül arról, hogy gyermeke az első napokban megkérdezés nélkül tápszert kapott – annak ellenére, hogy kitette a lefejt tejet a kért helyre. (egy sztori 1991-ből)
Bár nincs rá garancia, hogy a későbbiekben ne jelentkezett volna az allergia, sőt, szinte biztos, hogy épp ellenkezőleg. Az első napok során bevitt tápanyagok és védőanyagok mégis kiemelten fontosak. Arról nem is beszélve, hogy a baba szervezete sokkal nehezebben képes megbirkózni a betegségekkel, mint egy későbbi életszakaszban lévő szervezet.
Kíváncsi voltam, vajon a kérőívet kitöltő édesanyák mit gondolnak, milyen következményei lehetnek a kizárólagos tápszeres táplálásnak. A válaszok jelentős többsége összhangban van a tudományos nézetekkel, tehát a betegségekre való hajlam, a gyengébb immunrendszer, a fokozottabb hízékonyság, a testkontaktus hiányának lélektani következményei jelennek meg bennük. Néhány kitöltő nem foglalt állást, bizonytalankodott, vagy egyértelműen elutasította a kérdést. Néhányan azt gondolják, semmilyen következményei nem lehetnek, néhányan pedig csak remélik. Megjelennek azoknak az anyukáknak a képviselői is, akik sajnálják, hogy tápszerhez kellett nyúlniuk, mert tudják, hogy nem a legjobb a babának, de különböző, rajtuk kívül álló okok miatt kénytelenek voltak.
Ahogy dr. Novák Hunor is írja, nem szabad ilyenkor hibáztatni magunkat. Az a cél, hogy azokra az esetekre hívjuk fel a figyelmet, amikor a szoptatás megfelelő segítség mellett lehetséges lenne, ám ez a segítség elmarad. Szoptatni nem egyszerű, tanulni kell nemcsak a helyes testhelyzeteket, de azt is, hogy a babát hogyan motiváljuk, ha éppen nem mutat kedvet/hajlandóságot a szopásra.
Lássuk, milyen forrásokból is merítettek segítséget a kérdőívet kitöltő édesanyák.
Elsöprő győzelmet aratott a 31 válaszban megjelenő internet (La Leche Liga honlapja, Facebook csoportok, szoptatás témájú kérdezz-felelek csoport, The Milk Meg, Pinky McKay). 24 válaszban megjelenik a védőnő, dúla, szoptatási tanácsadó, és ugyancsak 24-en családtól, barátoktól, ismerősöktől, szobatárstól kaptak segítséget a szoptatásban. 11 válaszban a könyvek/olvasás jelenik meg (az utóbbinál nem egyértelmű, hogy könyvről, vagy az internetről van szó; ez nyilván függ az adott időszak eszközi lehetőségeitől is). 5 válaszadó anyuka részt vett felkészítő kurzuson, 3-an említik a csecsemős nővéreket (ebből 1 esetben fogadott csecsemős nővérről van szó), 2 válaszban jelenik meg az orvos (neonantológus, gyermekorvos), 1 anyukának pedig gyermekegészségügy-tanár segített. Egy válaszadó kifejtette, hogy korábban szülészeten dolgozott, így volt elméleti felkészültsége és gyakorlati tapasztalata.
Továbbá kértem, hogy 1-5-ös skálán pontozzák, mennyire voltak elégedettek konkrétan a csecsemőosztályon kapott segítséggel (legkevesebb csillag: legkevésbé elégedett, legtöbb csillag: leginkább elégedett). 18-an egy, 8-an kettő, 12-en három, 16-an négy és szintén 16-an öt csillagot jelöltek meg. Ha a két felső értéket összeadjuk, akkor kijelenthető, hogy a kérdőívet kitöltő anyukák többsége elégedett volt a csecsemős nővérek által nyújtott segítséggel, de figyelemfelkeltő azok száma is, akik egyáltalán nem voltak elégedettek.
Nem írható mindez a nővérek számlájára, hiszen leginkább az orvos utasítására járnak el, és sokszor ők is két tűz közé kerülnek, mert anyukaként máshogy tennének. Ha igaz, hogy a szoptatás elsődlegességén a kórházi körökben csorba esett, akkor egyénileg nem tehetnek ellene, mert a rendszerben van hiba.
Tapasztalatok
Vizsgálódásom során sikerült beszélgetnem egy anyukával, aki csecsemős nővérként dolgozott az utóbbi években. Elmondta, hogy meglátása szerint az az egyik probléma, hogy bizonyos kórházakban nagyon kevés a férőhely, magas a születésszám. Ebből kifolyólag érdek, hogy minél előbb elhagyják a kórházat a kisbabák – ehhez pedig egy bizonyos súlynak meg kell lennie. Az újszülöttek esetében az első 48 órában természetes a fogyás (élettani súlyesés), majd csak utána kezdenek el hízni. A tápszeres kiegészítés ilyenkor kézenfekvőnek tűnhet (főleg ha a férőhelyhiány sürgetése még az anya aggodalmával is párosul), ám ezzel egy természetes folyamatba avatkozunk be, ami elveheti a gyermek szopási kedvét, arra buzdítva az anyukát, hogy nyúljon tápszerhez – ami sem a babának, sem neki nem jó.
Végezetül, a ,,Milyen tapasztalatokkal hagyta el a kórházat?” kérdésemre elég vegyes válaszok érkeztek, amelyek között bőven volt tökéletes elégedettséget sugárzó (összehangolódott a babával, nagyon segítőkészek voltak a nővérek, megtanult szoptatni), viszont voltak kifejezetten érdekes esetek, illetve nem keveset megdöbbentő volt olvasni.
Az egyik válaszadó édesanya arról számol be, hogy bár az (izraeli) kórházban, ahol szült, bátorító volt a hangulat a szoptatás tekintetében, a szobatársa nem akart szoptatni, mert az első gyerekénél begyulladt a melle, így adtak neki gyógyszert, hogy meg se induljon a teje. Vajon annak idején az az anyuka kapott megfelelő segítséget? Kiküszöbölhető lett volna az a gyulladás? Ezt nem tudhatjuk meg, de annyi biztos, hogy számos esetben a nem megfelelő szoptatási gyakorlatnak köszönhető a mell begyulladása – ez olvasható a La Leche Liga honlapján:
Az eltömődött tejcsatorna vagy mellgyulladás leggyakoribb okai a következők: kihagyott vagy lerövidült szoptatások, a mell elszorítása, a baba rosszul kapja be a mellet vagy rossz helyzetben szopik.”
Hollandiából, Ausztráliából és Bajorországból is érkeztek válaszok, mindegyik esetben teljes vagy viszonylagos elégedettségről számoltak be az édesanyák. Egy angliai kitöltő anyuka rendkívül negatív tapasztalatokat osztott meg: komplikációk léptek fel, amelyeket nem tudtak kezelni a szakemberek, valamint nem sok mindent mutattak meg, magára hagyták – csak a párjára számíthatott. Voltak nehézségei a szoptatással, így végül tápszerhez nyúlt. Akkor, ott, szükség volt rá, de utólag – elmondása szerint – megpróbálna több mindent megtenni.
Igyekeztem nem tudomást venni a kórházban történt nehézségekről, illetve negatívumokról, alig vártam, hogy végre otthon lehessünk. Utólag már tudom, hogy a tapasztalatlanságommal visszaéltek, a szoptatásban nem kaptam megfelelő segítséget, támogatást” – írja az egyik válaszadó. Ezzel nincs egyedül, hiszen a válaszok alapján többen érzik úgy, hogy csak a tapasztalatlanság fényében tűnt elegendőnek a segítség, amit kaptak.
A szoptatás tanításának nem opciónak kell lennie, ha a jövő generációjának egészsége fontos számunkra. Ha egy anyuka felkészületlenül viszi haza kisbabáját, és ebből fakadóan a gyermek nem jut anyatejhez, arra nem létezik kifogás. A Judittal levelezésben álló kórház máris sokat tett annak érdekében, hogy körülményeik ténylegesen megfeleljenek a WHO előírásainak. Vajon minden kórház hajlandó erre?
A kiemelt kép forrása a familyllb.com, a másik képé a Huffington Post
Infografika: a szerző
