1984-ben egy teljesen átlagos, egészséges nő élete egyik napról a másikra teljesen megváltozott. Az eset nem látványos tünetekkel kezdődött, nem fájdalommal vagy rosszulléttel, hanem valami sokkal nyugtalanítóbbal: hangokat kezdett hallani.
„Kérlek, ne félj” – mondták a hangok. „Tudom, hogy sokkoló lehet így hallani engem, de ez a legegyszerűbb módja. Egy barátommal együtt a Great Ormond Street-i Gyermekkórházban dolgoztunk, és szeretnénk segíteni neked.”
Első reakciója érthető volt. Attól félt, hogy elveszíti a józan eszét. Az eset Ikechukwu Obialo Azuonye pszichiáter elé került, aki évekkel később, 1997-ben, a BMJ tudományos folyóiratban ismertette a különleges történetet. Az orvosi titoktartás és a magánélet védelme miatt a nő valódi személyazonosságát sosem hozták nyilvánosságra.
Az akkori vizsgálatok alapján az orvosok úgy vélték, hallucinációkkal járó pszichés zavarról lehet szó, ezért antipszichotikus gyógyszert írtak fel neki. A kezelés hatására a hangok egy időre el is tűntek, az élet pedig mintha visszatért volna a megszokott kerékvágásba.
Csakhogy a történet itt nem ért véget.
Egy külföldi utazás során a hangok újra megszólaltak, ezúttal sokkal határozottabban, sürgetőbben. Azt állították, hogy komoly egészségügyi probléma áll a háttérben, ezért azt tanácsolták a nőnek: azonnal térjen vissza Angliába. Még egy konkrét címet is megadtak neki.
Bár elsőre nehéz volt komolyan venni ezt az egészet, a hangok olyan személyes részleteket is említettek, amelyek őt is érintették. Végül a férjével együtt felkereste a megadott helyszínt, ahol egy londoni kórház képalkotó diagnosztikai osztálya volt.
A pszichiáter ekkor a páciens megnyugtatása érdekében vizsgálatot kért, de az eredmény mindenkit megdöbbentett. A felvétel egy agydaganatra utaló elváltozást mutatott ki, egy jóindulatú daganatot, úgynevezett meningeómát. Mindez különösen azért volt megdöbbentő, mert a nőnek szinte semmilyen klasszikus tünete nem volt: sem erős fejfájás, sem látászavar.
Az orvosok végül a műtét mellett döntöttek, és a daganatot sikeresen eltávolították.
A történet legkülönösebb része azonban még csak ezután következett. A műtétet követően, a nő lábadozása alatt a hangok még egyszer, utóljára megszólaltak, majd végleg eltűntek.
„Örülünk, hogy segíthettünk. Viszontlátásra.”
És valóban, a segítő hangok többé nem tértek vissza.
Az esetet évekkel később publikálták egy orvosi folyóiratban. A szakemberek szerint elképzelhető, hogy a nő tudat alatt érzékelte a szervezetében zajló változásokat, és ez különös módon, „belső hangok” formájában jelent meg.
Akármi is legyen a magyarázat, ez a történet emlékeztet arra, mennyire keveset tudunk még az emberi agy működéséről. És arra is, hogy néha a legkülönösebb jelzések mögött is nagyon is valós problémák húzódhatnak meg.






