Gondoltad volna, hogy egy polip és egy fesztiválozó között több a közös vonás, mint elsőre hinnénk? A Current Biology oldalán megjelent egészen meghökkentő kutatás során azt vizsgálták, hogyan reagálnak ezek a magányos ragadozók az MDMA-ra, közismertebb nevén az ecstasyra. Az eredmények pedig még a szakértőket is meglepték.
Mi történik, ha egy polip „beindul”?
A kaliforniai kétpettyes polipok alapvetően antiszociális lények: köszönik szépen, jól elvannak egyedül, és a fajtársaikat is inkább elkerülik, mintsem barátkoznának velük. Miután a kutatók vízben oldott MDMA-t juttattak a szervezetükbe, a viselkedésük gyökeresen megváltozott.
A „józan életű” polipok általában a tartály távoli sarkába húzódnak a társuk elől, ám a szer hatására valóságos szeretetgombócokká váltak. A kutatók megfigyelték, hogy az állatok látványosan ellazultak, akrobatikus mutatványokat, szaltókat végeztek a vízben és a korábbi távolságtartás helyett kíváncsian, szinte ölelgetve közelítettek a háló mögött lévő társukhoz.
A szerotonin ereje: nem csak az embernél működik
De miért vált ki egy ilyen komplex drog hasonló reakciót egy ennyire távoli rokonunkból? A válasz a szerotoninban rejlik. Az MDMA az agyi receptorokhoz kapcsolódva megemeli ennek a „boldogsághormonnak” a szintjét, ami az embernél eufóriát és fokozott szociális igényt vált ki.
Gül Dölen, a tanulmány társszerzője szerint ez a kísérlet rávilágít arra, hogy a társas viselkedésért felelős molekuláris mechanizmusok sokkal régebbiek, mint gondoltuk. Bár az ember és a polip fejlődési vonala évmilliókkal ezelőtt elvált, a szerotonin-rendszerünk meglepően hasonlóan működik.
„Az MDMA lenyűgöző eszköz ahhoz, hogy megértsük a különböző fajok társas viselkedését” – magyarázta a kutató.
Tanulság: a molekulák szintjén dől el minden
A kísérlet legfontosabb üzenete, hogy nem elég csak az agyi régiókat vizsgálni, ha meg akarjuk érteni az élőlények viselkedését. A polipok esete bizonyítja, hogy a szociális kötődés képessége mélyen kódolva van az élővilágban, és néha csak egy kis kémiai „lökés” kell ahhoz, hogy a legmagányosabb tengeri lakóból is előbújjon a barátkozó énje.
Ez a „boldog evolúciós véletlen” emlékeztet minket arra, mennyire sokszínű és összefüggő a természet, még ha egy nyolckarú, víz alatti intelligenciáról is van szó.
