A perui Andokban, elképesztő 5100 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik La Rinconada, a világ legmagasabban elhelyezkedő állandó települése és aranybányája, amely különleges státuszával egyedülálló jelenség a Földünkön.
Ez a rendkívüli település nem csupán földrajzi érdekesség, hanem az emberi alkalmazkodóképesség és kitartás megdöbbentő példája is, hiszen lakói olyan körülmények között élnek, amelyeket a legtöbb ember elképzelhetetlennek tartana.
A La Rinconada-i élet talán legszembetűnőbb jellemzője a magashegyi környezet okozta állandó küzdelem az oxigénhiánnyal, ahol a levegő oxigéntartalma mindössze fele annak, amit a tengerszinten megszoktunk, ami krónikus hegyibetegséget okoz, erős fejfájással, szédüléssel és kimerültséggel kínozva a lakosokat.
A tundraklíma könyörtelen valósága – ahol az átlaghőmérséklet alig 1°C körül mozog, és a nyári csúcsértékek sem haladják meg a 10°C-ot – tovább nehezíti a mindennapokat ebben a zord környezetben.
Az infrastruktúra hiánya ugyanilyen súlyos kihívást jelent: a településen nincs vezetékes víz-, vagy csatornarendszer, nem létezik szervezett szemétszállítás, az élelmiszereket alacsonyabban fekvő területekről kell felszállítani, és az elektromosság is csak a múlt század végén jutott el ide.
Mégis, körülbelül 50.000 ember nevezi otthonának ezt a helyet, akiket az arany ígérete vonzott ide, és akik figyelemreméltó ellenállóképességet tanúsítanak ebben a könyörtelen környezetben.
A település gazdasági életét a „cachorreo” bányászati rendszer határozza meg, amely egyedülálló módon működik és tökéletesen példázza, milyen szélsőséges módszerekhez folyamodnak az itt dolgozók a gazdagság reményében. E szokatlan fizetési rendszer keretében a bányászok 30 napon át fizetés nélkül dolgoznak, majd a 31. napon megtarthatnak annyi ércet, amennyit el tudnak cipelni.
Ez a magas kockázatú, potenciálisan magas jutalommal kecsegtető rendszer annak ellenére vonzza a szerencsevadászokat, hogy semmi garancia nincs arra, hogy a begyűjtött ércben valóban találnak aranyat, így előfordulhat, hogy egy teljes hónap munkája után sem kapnak kompenzációt.
A bányákból kitiltott nők pallaqueras-ként dolgoznak, a külszínen gyűjtögetve a maradék anyagokat, ami jól mutatja a helyi társadalom hierarchikus és nemek szerint erősen megosztott szerkezetét. E vitatott jellegű rendszer mégis folyamatosan vonzza a munkásokat La Rinconadába, ezzel táplálva a város gyors népességnövekedését és fenntartva annak ingatag létezését.
Az aranybányászat környezeti hatása is rendkívül aggasztó: a higannyal történő amalgámozási eljárás mérgező higanygőzt bocsát a levegőbe, amely aztán beszennyezi a helyi vízkört, savas esőt eredményez, és olyan mértékű szennyeződést okoz a talajban és a vízben, amely messze meghaladja az Egészségügyi Világszervezet biztonsági határértékeit.
A szennyezés már túlterjedt a bányászati területeken, elérte a közeli településeket, bekerült az élelmiszerláncba, és veszélyezteti a közeli Titicaca-tó ökoszisztémáját is, miközben a lakosok idegrendszeri károsodást, memóriavesztést és egyéb súlyos egészségügyi problémákat kockáztatnak.
La Rinconada története a modern aranyláz sötét oldalát mutatja be, ahol az emberi kitartás és az arany utáni vágy olyan települést hozott létre, amely a természet és az emberi test határait egyaránt próbára teszi, miközben sürgető kérdéseket vet fel a fenntarthatóságról és a kiszolgáltatott közösségek védelméről.
Leave a Comment