- Meddig maradunk itt? – Kérdezte a kék bőrönd, miután nekitámasztottam a bejárati ajtó falának.
- Nem tudom, ameddig megtűrnek. Hidd el, nekem se jó folyton költözni.
- Én szeretek. –Felelte és egy kis mosolyt küldött kissé megkopott szövetén keresztül, melyre az idő apró barázdákat rajzolt. A harsány kék szín, amit új korában viselt, most eső áztatta halovánnyá fakult, de ettől csak még szebb lett. Rengeteg történet gurult már ezzel a bőrönddel az évek során. Macskaköveken innen és túl.
Én már kicsit unom. – És a Cseh Tamás dal jutott eszembe. „Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk? Maradunk itt vagy egyszercsak tovább megyünk”
Az előző szoba kisebb volt de ez szép tágas és az ablakból a szemben lévő háztetőket látni. Szeretem a háztetőket.
Igazából azért nem szeretem már ezt a költözősdit, mert amint megszoknám már valahol, mi több, kezdeném megszeretni és magaménak érezni, ott kell hagyjam. De itt most három hónapig biztos maradhatunk, nyugtattam meg magunkat és leültem a babzsákomba a még ki nem pakolt szatyrok és zsákok közé.
Minden otthonnak más a szaga. Ha belépsz, érzed a háztulajdonos szokásait. Hogy mit szeret főzni, mivel mos, dohányzik- e, van-e háziállata. Van olyan szag, amit nem lehet megszokni mert teljesen eltér az otthonos szagoktól. Azok azok helyek, amik mindig idegenek maradnak kicsit.
Meg kell sz
okni a főbérlő személyes tárgyait is, amik ki vannak rakva mindenhová. Először mindig a könyvespolcot nézem meg. Sokat elárul az illetőről, hogy miket olvas. Szeretem ha sok könyv van egy szobában. Feldobja a helyet. A könyvgerincek szabályos elhelyezkedése és nagyság szerinti sorbatétele fontos. El is igazgatom, ha épp kilóg egy-egy darab. Szép a szemnek, ha rendezettek. Jó ránézni.
Mivel edényem nincs sok (csak a pöttyös bögrém, ami hűségesen jön velem mindenhova) belekukkantok a konyhaszekrénybe, miben is fogok majd főzni. Megnyugatató, hogy vannak lábosok. Az előző pecóban sajnos nem volt, ezért a főzelék és a grízes tészta is egy azon edényben főződött meg.
A másik érdekes dolog a környékbeli lakók és szomszédok. Felmérni milyen zajok szűrődnek át, vajon jóban leszünk –e? És mennyire hangosan bömböltethetem a zenét, vagy fogadhatok e harsány vendégeket? Na és a szembenlakó életébe mennyire látok be és ha belátok, vajon ő is belát az enyémbe? Átlátszik-e a függöny? Most hogy ezeket a sorokat gépelem ott is ír éppen valaki. Ezt a körvonalakból és a kis zöld asztali lámpa fényéből tudom.
Na és a reggelek. Mennyire süt be nap például? Ez egy északi szoba nem túl fényes, viszont pont ezért szeretik a galambok is. Itt hűsölnek a párkányon naphosszat.
Mire mindent kipakolok és elhelyezek, este lesz. Ledőlök a matracomra és nézem a még egyelőre üresen hagyott falakat. Holnap felrakom a képeimet és szívecskés ikea plakátomat, majd felkerül a polcra a gombgyűjteményes ládikám, a teásdobozaim, füstölőim és a cipelő cica is. Ezzel a jól eső gondolattal alszom el, és magamra húzom a takarót. Nem kell nagyon. Meleg van. A hideg nyirkos szobák emléke villan fel egy pillanatra.
Választ már nem kapok. De a félhomályban látszik még a a félrehúzott cipzár mosolya ami még délutánról felejtődött ott. Talán ez is kicsit az otthonunk lesz majd, mert mindenhol jó. De most itt a legjobb.
Fénykép forrása:hometalk.com, frostedpetticoatblog.com