Közeleg a karácsony, az ember ilyenkor gyakran gondban van az ajándékozással. Kinek mire lehet szüksége? Megbeszéljük előre, vagy legyen meglepetés? Biztos kell az neki, örülni fog? Mielőtt teljesen kétségbe esnénk, nem árt fontolóra venni a saját, két szép mancsunkkal készített ajándékok gyártását.
Kevésbé ügyes kezű emberek is nyugodtan neki foghatnak, az ilyen ajándékoknál általában nem csak a szépség számít, hanem az eszmei értékük. Egy macit inkább időigényes, mint nehéz megvarrni, főleg egy olyan tárgyból, amit emberek milliói használnak napi szinten. A zokni. Igen, lehet belőle macit gyártani. De mégis hogyan?
Nem árulok el nagy titkot, hogy kell hozzá egy zokni. Tű és cérna, ha már varrunk is. Gombok vagy gyöngyök a szemeknek és orrnak, illetve vatta tömésnek. Továbbá pár szabad óra, ha igényes munkát akarunk kiadnia kezünkből, és már kezdhetjük is.
De semmi probléma, hisz nem a varrás tudásomról vagyok híres, ennyi hibát talán el lehet nézni. Ha már készen vagyunk a testtel és a fejjel, már csak egymáshoz kell műteni őket. Elém újabb akadály gördült ezáltal, kétszer kezdtem neki, mire rájöttem, nagyjából hogy is lenne ez jó. Elsőre úgy lötyögött a maci feje, mintha bármelyik percben leeshetne róla, úgyhogy kénytelen voltam ezt is újra tervezni. Nem csoda, hogy dupla annyi idő alatt végeztem vele, mint gondoltam.
De végül az “orvosi” beavatkozás sikerült, úgy ahogy, a maci feje a helyén maradt. További támasztékként a pofájának szánt anyagból sálat is vágtam neki, aminek hosszát szintén csak második próbálkozásra sikerült eltalálni.
Ha valaki szeretne még tovább kreatívkodni, akkor a pocakjára és mellkasára is lehet eltérő színű részt varrni, esetleg kis pólót ráadni, hogy ne legyen ennyire meztelen. Ezt a gondolatot már feladtam, örültem, hogy végre végeztem vele és ápolgathattam szétszúrt ujjaimat.
A macinak egyelőre nincs se neve, se neme, ezeket majd az a szerencsés (szerencsés?) illető döntheti el, aki a Frappa karácsonyi buliján megkapja tőlem. Görbe lábú barátom még egy kicsit elárvult, pár napot még a polcomon fog dekkolni, de már nagyon várja, hogy új gazdájához kerüljön.
Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.
Képek forrása: a szerző, kiemelt kép