Herendi Gábor a Skyfilm Hűvösvölgyi irodájában fogad. Épp telefonál. Csak ámulok, visszalépek az előtérbe és az ikonikus kék majomjelmezt csodálom, a Valami Amerikából. Egy darabka filmtörténelem. A rendező irodájában ott van a kosárpalánk, benne a labda, a máris hatalmas sikerrel futó legújabb filmjéből, a Kincsemből!
Mi tagadás, kissé meg vagyok illetődve. Nem minden nap készít az ember interjút Magyarország egyik legkedveltebb és legsikeresebb rendezőjével. Aggodalomra azonban semmi ok! Herendi Gáborból árad a kedvesség, közvetlenség, lazaság. Ahogy beszélgetésünkből kiderül, valóban fontos neki, hogy mindig az maradhasson – friss szemmel tudjon a dolgokra tekinteni, hiszen ez elengedhetetlen a munkájához!
Mit is kérdezhetünk, ami még nem hangzott el? Beszélgettünk a Kincsemről, kapcsolatáról Hrutka Róbert zeneszerzővel, a toleranciáról, a humorról, a Herendi Gábor-márkáról és róla. A rendezőről, akit tenyerén hord a közönség, a rendezőről, akinek már a neve bevonzza a mozikba az embereket. Hisz olyan brandet épített fel az évek alatt, amihez elválaszthatatlanul tapad a minőség. Mi a titka? Milyen az ő igazi oldala?
*
Sokat foglalkozunk manapság a brandépítéssel, az énmárka kérdéskörével. Ön hogyan építette fel a Herendi Gábor-márkát, azt a nevet, ami önmagában is bevonzza a nézőket a mozikba?
Nem mondom, hogy nagyon tudatos lett volna a folyamat . Nem is hiszem, hogy az ember a saját márkáját igazán tudatosan tudja felépíteni. A munkámon keresztül épülgetett ez a márka és talán nem tűnik szerénytelenségnek, hogy erre a legújabb filmre is azt mondják, hogy olyan “Herendis”. Ez lehet jó is, rossz is, engem minden esetre nem bánt, hogy egy kicsit – ezek szerint láthatóan – az én kézjegyem rajta van.
Hogyan játszott kezére az idő rendezői munkássága során?
Az idő? Mondhatjuk, hogy jó időben jöttek a produktumok. Amikor kicsit már kezdtek elfelejteni, akkor mindig elő tudtam állni valamivel. Szívem szerint sokkal többet dolgoznék! Két játékfilm között volt 8-9 év kihagyás, ez nagyon soknak tűnik. Ezalatt az idő alatt dolgoztam tv-sorozaton, de szívem szerint több filmet csinálnék inkább. Ennyire adódik csak lehetőség, hiszen, ez egy nagyon drága játék. Tisztában kell lenni vele, hogy nem lehet minden évben kitermelni egy játékfilmet.
Filmjeinek látványvilága és hangulata emlékeztet Baz Luhrman mozijaira. A Kincsem plakátjain és néhány jelenetében Guy Ritchie Sherlockja is visszaköszön. Mennyire voltak ők hatással Önre és mennyire tudható be reklámfilmes és videoklipes múltjának az Ön által ábrázolt képi világ?
Semmilyen szinten nem szégyellem az összehasonlítást, mert mindkettő fantasztikus és általam nagyon kedvelt rendező, de nem érzem úgy, hogy merítettem volna belőlük. Guy Ritchie Sherlock Holmesa abból a szempontból az eszembe jutott, hogy visszaigazolta a kor szabadon kezelhetőségére vonatkozó elképzelésemet. Gondolok itt arra, hogy nem kell már kötelezően nagyon hű tükörképét adni a 19. századnak, mert ez egyszerűen túlhaladott dolog.
Ha sikeres kosztümös filmet akarok készíteni, – aminek jelenleg nincs nagy divatja – akkor a mai, kevésbé poros ízlésvilágnak kell megfeleljek.
Erre volt jó példa a Sherlock, ami abszolút sikeres kosztümös film tudott lenni. Nem baj ha van ilyen összehasonlítás, de inkább azt hiszem, hogy a látványvilágom a reklámfilmes és videoklipes múltamból fakad.
Van kifejezetten Önre jellemző rendezői metódusa?
Két dolgot istenítek a filmkészítésben: a forgatókönyvet – tehát addig el nem kezdek a megvalósításon gondolkodni, amíg nincs olyan állapotban a forgatókönyv, hogy azt gondoljam, minden betűje a helyén van –, és a casting. Ha a forgatókönyv a helyén van, és a casting is jó, akkor már csak én ronthatom el. Igazából ezek megléte után indul be az érdemi munka, mert azt gondolom, ha a színészeim nagyon jók, akkor innentől már elviszik a vállukon a filmet. Emellett a történet is akkor tud hiteles lenni, ha mindez stimmel. Nem hiszem, hogy ez bármennyire is herendi-specifikus lenne, de én ezt a kettőt tartom a legfontosabbnak.
Kicsit visszakanyarodva Baz Luhrmanhoz, akinek szintén állandó zeneszerzője van, kérdezem Hrutka Róbertről, akivel már többedszerre dolgozik együtt. Mondhatjuk, hogy benne megtalálta a “saját” zeneszerzőjét, aki képes ráérezni a Herendi-filmek hangjára?
Most már lehet azt mondani. Nekem volt egy igen határozott elképzelésem ehhez a filmhez (Kincsem), és 5 zeneszerzőt tendereztettem meg úgy, hogy összevágtam régi filmekből egy lóversenyes, és egy romantikus jelenet, amit mindegyikőjüknek odaadtam, és elmondtam, hogy mit szeretnék visszakapni, ők pedig név nélkül adták vissza a zenei anyagukat. Ez egy nagyon szabályos verseny volt, és az ötből egy volt kiemelkedően olyan, amilyet szerettem volna. Utána tudtam meg, hogy azt Hrutka Robi írta. Ilyen módon szerencsés véletlen volt. De tény, hogy Robival borzasztóan együtt tudunk dolgozni. Nagyon érez engem, és ami nekem nagyon fontos, hogy akár tizedszerre is vissza merem neki adni az anyagot azzal, hogy még nem tetszik, neki pedig az arcizma nem rándul! Robinak nagyon-nagyon jó személyisége van és bírja a hülyeségeimet. Most is fantasztikus munkát végzett a Kincsemben!
Van valami, ami jellemző az Önök közös munkájára?
Leginkább talán az, hogy Robi akkor csinál fantasztikus dolgokat, amikor még nincs meg a kép. Én szóban elmondok egy hangulatot, hogy mi az amit szeretnék és azok a zenéi, amiket így ír, azok rögtön telibe találnak. Valószínűleg nagyon érti az én nyelvezetemet, pedig amatőr módon adom neki elő. Nem tudok szakszavakkal leírni valamit, csak a saját konyhanyelvemmel, de ő mégis veszi ezt.
A filmtechnika, a reklámszakma kapcsán beszélt az újdonságok és fiatalok térnyeréséről. Mennyire hangsúlyos filmjeiben a velük – fiatal generációkkal – való kommunikáció? Milyen filmes eszközökkel igyekszik eljutni hozzájuk?
Valószínűleg ez is a reklámszakmából jön nálam. Ez egy divatszakma és nagyon fontos benne, hogy az ember meg tudja szólítani a fiatalokat. Bennem mindig is törekvés volt a “csak nem megöregedni”, ezért – is – nagyon figyelem a trendeket vagy például a saját gyermekeim ízlésvilágát. Tagadhatatlan, hogy Hollywood viszi a prímet, és az Európába beömlő mozik adnak egyfajta divatirányzatot. Azt gondolom, hogy természetesen nem kell ehhez az irányzathoz ragaszkodni, de ismerni kell. Ha az ember jól ismeri, akkor vagy meglovagolja, vagy direkt ellene megy.
Ennél a filmnél határozott elképzelésem volt a fiatalok megszólítása. Egyrészt, mert főként ők járnak moziba, másrészt feladatomnak éreztem, hogy visszahozzam Kincsemet a köztudatba. Képzelje, volt egy kutatás, amiből kiderült, hogy Kincsemről a 40 év alattiak már nem nagyon tudnak! Ez engem is megdöbbentett, és meglepett, hogy ez kezd elfelejtődni.
Ha van valami üzenete a filmnek, akkor az az, hogy Kincsem tényleg egy nemzeti érték! A mai napig a legeredményesebb versenyló. Erre lehet büszkének lenni és ezt vissza kell hozni a köztudatba, méghozzá a fiataloknál. Ha olyan film készül Kincsemről, ami őket megszólítja, akkor nyertünk csatát.
Van Önnek célcsoportja és ha igen, hogyan határozza meg őket?
A filmjeim nem ennyire marketing szemlélettel készülnek, hogy ilyesmit megfigyeljünk. Szeretem ha széles közönséghez eljut, hiszen azt szeretném, hogy mindenki nézze meg. A Kincsem mindenképpen családi mozinak készült. Remegtünk, hogy a korhatár bizottság nehogy föltolja 16 év fölé, a meztelenség miatt, ami néhol megjelenik. Nagyon fontos, hogy a Kincsemet szeresse a 10-12 évestől a legidősebb generációig mindenki.
Hogyan lehet ezt belőni, eltalálni?
Nincs erre tuti tipp. Azt gondolom, hogy az érzelmekkel való játék, mindenhol, minden korosztályban működik. A humornál szokott meglátszani, hogy az egy nagyon rétegzős dolog. Úgy látom, hogy azonos korosztályon belül is, a társadalmi rétegzettség vagy végzettség szerint csoportosíthatnánk az embereket, annyi különböző rétege van ezektől függően a humornak. Ezt a Valami Amerikánál vettem észre. Kíváncsiságból jártam moziról mozira és a filmnek egészen más pontjain nevettek a Mammut moziban, mint a Csepel Plázában. Abszolút meg lehet látni, hogy a humor mely rétegét mely társadalmi réteg fogja. Ez számomra is nagyon érdekes felfedezés volt.
Filmjei közül egy tartott igazán nemzetközibb irányba, mind történetmesélésében, mind összetettségében. Ezt jól bizonyítja a Legjobb külföldi film díja is, melyet 2008-ban hozott el, a Philadelphiai Független Film Fesztiválról. A Loráról van szó. Ennek mégsem lett olyan átütő sikere, mint a többi munkájának. Hol helyezkedik el ez a film eddigi életművében?
Nagy tanulsága volt, hogy sokkal-sokkal nehezebb egy drámai filmet eladni a közönségnek. Szerintem nagyot hibáztunk marketing szempontból, hogy nagyon sötétre festettük azt a filmet, pedig nagyon sok humor volt benne, sőt nagyon pozitívan lehetett kijönni róla. Rengetegszer kaptam azt a visszajelzést, hogy a trailerből nem is gondolták volna, hogy ilyen ez a film. Másrészt érdekes szempont volt, amit a partner tv marketingosztálya mondott: “Ne csodálkozzak, hogy az embereknek nincs kedvük egy fogyatékossággal élő történetét végignézni!” (A Lora egy vak lányról szóló film.) Valószínűleg ha az emberek tudták volna, hogy ennek a vak lánynak a története mennyire az élet igenlésről szól és milyen pozitív kicsengésű, akkor talán nagyobb sikere lett volna. Azt gondolom, több nézőt érdemelt volna (120 ezres nézőszámot produkált a film.). Nagyon nagy rajongótábora volt, és a mai napig is jönnek a visszajelzések, hogy mennyire szerették. Máig az egyik legjobb munkámnak tartom.
A Lora kapcsán beszélt róla, hogy fontosnak tartja a nyitottságra nevelést. Az olyan témák hétköznapi életbe való jobb beemelését, mint homoszexualitás, különböző kisebbségek helyzete… Egy interjúban Önnek is szegezték a kérdést, hogy talán túl sok homoszexualitás jelent meg a filmben. Ha nem lenne cenzúra, ha nem kéne finomítani a filmeken – gondolva itt az erotikus jelenetekre, a vulgaritásra, vagy az említett érzékeny témák ábrázolására – többet, mást engedne meg magának?
Nem hiszem. De valóban, emlékszem erre a vádra. A filmben egyébként egyszer jelenik meg egy csókolózó lánypár, ez a jelenet egy meleg bárban játszódik. Én nagyon nagy híve vagyok a toleranciának, annak a filmnek az volt a lényege, hogy el kell fogadnunk egy fogyatékossággal élőt. Ez nekem fontos, és szívesen élére állok egy ilyen ügynek, mert ezek a dolgok érdekelnek.
Ilyen szempontból a Lora elég jó volt, mert be tudtuk mutatni, hogy nem kell csínján bánni a fogyatékossággal élőkkel. Sok időt töltöttem el vakok között, és nagyon nagy tanulság volt, hogy abszolút teljes életet tudnak élni! Ugyanúgy tudnak szerelmesek lenni és gyűlölködni, mint mindenki más. Akkor teszünk jót velük, hogy ha teljes mértékben elfogadjuk, és ugyanolyan embertársunknak tartjuk őket, mint saját magunkat. Abban a pillanatban, hogy elkezdünk sajnálkozni vagy bután, ügyetlenül segíteni nekik, azt ők elutasítják, és teljes joggal teszik. Azt hiszem,a Lorában úgy bántunk ezzel a főhősnővel, ahogy egy fogyatékossággal élővel bánni kell(ene).
Említette, hogy a Kincsem körül is volt egy kis aggodalom a meztelenség miatt, hogy látja, merre tart itthon a filmek cenzúrázottsága? Mennyire nyitott ez a rendszer?
Ne hívjuk ezt cenzúrának, mert ez nagyon más! Korhatár Bizottság a világon mindenhol van, és ez semmiképpen nem cenzúra, hanem egy egészséges hozzáállás.
Azt gondolom, talán már túl liberális is ez a rendszer. Nagyon fiatalok néznek meg nagyon durva filmeket. A saját gyerekeimen látom, hogy mennyire megváltozott a világ. Gyakorlatilag legalizálva van, hogy ők már bemehetnek egy olyan véres filmre, amit én szívem szerint nem engedtem volna, de ezek a filmek a korhatár bizottságoknak egyfajta liberalizmusa szerint átmennek a szűrőn.
Ez mára nagyon sokat változott, és nem látom, hogy különösebben sérülnének a gyerekeim. Néha meg szoktam magyarázni magamnak, hogy egye fene, erre a világra nevelődnek, és akkor már tudják meg, hogy hol lakik a Jóisten – mondja nevetve – tehát végül is elfogadtam.
Az elmúlt két év eredményei után nem lehet kihagyni az Oscar-díj kérdését. Indul jövőre a Kincsem is a versenyben?
Ez nem rajtam múlik, hiszen Magyarországon van egy Oscar Bizottság, akik eldöntik, melyik magyar film indulhat. Ha engem kérdez, nem ez a film lesz az. Annak, hogy mely filmek nyerhetnek az idegen nyelvű Oscaron, van egyfajta ki nem mondott szabályrendszere. Mindig van valamilyen társadalmi vagy politikai üzenete az ott díjazott alkotásoknak. A Saul fia például ezért volt nagyon alkalmas egy Oscar-díjra, mert az egy nagyon értékes üzenetet hordozott. Kezeljük helyén a Kincsemet. Ez egy szórakoztató kalandfilm, ami biztos hogy kicsit hollywoodi stílusú, de nincs esélye egy Oscar-díjra.
Mit ér a szakma elismerése a közönség szeretete nélkül és fordítva?
El nem cserélném a kettőt! Nekem a közönség szeretete borzasztó fontos, és az egész Kincsem-történetből is most kezdek fellélegezni, hogy bemutattuk és iszonyú jó számokat produkál már az elején, így most úgy érzem, mindent megért. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem fontos a szakma elismerése, amit – bevallom őszintén – nagyon nehezen kapok meg, mert nem igazán értékelik a közönségfilmeket. A szakma inkább a művészfilmeket értékeli, ahogyan a fesztiválok is. Tehát én honnan tudom a visszajelzést kapni? Csak a közönségtől, és ezt elfogadtam az évek során, nincs már ezzel semmiféle bajom.
Mindig a saját történeteit meséli el a filmjeiben ?
Csalás lenne, ha azt mondanám, hogy mind a saját történetem. A Valami Amerika első része az leginkább, az nagyon belülről fakadt, még ha vígjátéki is. Ott rengeteg személyes élmény és tapasztalat vegyült a forgatókönyvbe. Persze nyitott szemmel járok a világban, így minden film kicsit belőlem fakad, de annyira nem személyes, mint az volt. Az összes többi persze egyfajta kreálmány és kitaláció, de az óhatatlan, hogy az ember önmagából sok mindent beletesz a filmjeibe.
Legtöbb filmjében tetten érhető, hogy kifejezetten nekünk, magyaroknak készül. Tudatosan törekszik arra, hogy az Ön által képviselt erőteljes képi világgal és könnyed stílussal megszerettesse velünk önmagunkat?
Ha én ezt meg tudnám tenni, boldog lennék! Semmilyen szinten nem szégyellem a magyarsággal való foglalkozást, csak ezt jó ízléssel kell kezelni, amit ritkán látok, és mindig átfordul egyfajta rossz magyarkodásba, amit nem szeretek. Azt gondolom, hogy talán a Kincsemnek nagy erénye, hogy abszolút megdobogtatja a szívet és jó érzés magyarnak lenni a film láttán. Nem ízléstelen, nem taszító, hanem tényleg egyfajta jó nemzeti érzést generál. Abszolút bennem van ez, persze, amit kérdez, és nagyon sajnálom, hogy az országban ez a kérdéskör most nincs jól pozicionálva, hanem inkább acsarkodás veszi körül.
Filmjeiben felfedezhető egyfajta népmesei, mesemondói vonal, az olyan toposzok alkalmazásában, mint a három testvér (Valami Amerika), a hercegnő és a boszorkány (Lora) párharca. Mennyire tudatosan használja ezt?
Nem tudatos, azt hiszem. A filmkészítés nagyon régóta kitalált műfaj, és vannak benne a jó értelemben vett klisék, amik működnek, és amik a mozgatórugói a történetnek. Ezt hívják dramaturgiának. Ha az ember ír egy forgatókönyvet, annak vannak bizonyos alapszabályai. Illetve egy idő után már tudja mi az ami működik, ami működteti a filmet. Kell a főhős, akivel együtt utazunk és kell hozzá a gonosz, az ő ellentétpárja, akit a nézők szeretnének elpusztítani, mintegy a főhőssel együtt küzdve. Ezek az alapvető mozgatórugói a filmek, így akkor valamilyen szinten mégis csak tudatos, mert a mesékben ugyanezek működnek.
Erre a mesésségre szépen rárímel, hogy Ön afféle álruhába bújt Mátyás királyként el szokott látogatni saját filmjei vetítéseire. Ma is megteszi még?
Pont tegnap akartam elmenni a Kincsem vetítésére – már nagyon sokszor láttam a filmet, az annyira nem érdekel, de az, hogy hogyan reagál a közönség, az igen. Ebből a szempontból egy premiervetítés sosem mérvadó, ott az ember barátai, ellenségei vannak jelen. Nem rég láttam először a filmet teljesen az igazi közönség előtt, és egészen megdöbbentően jól fogadták. Mindenhol nevettek, ahol nevetni kellett, mert mertek, zokogtak, ahol zokogni kellett, mert mertek, egy premieren nincs ilyen. Annyira hálás érzés volt és annyira élveztem, hogy bevallom én is majdnem megkönnyeztem. Annyira jó érzés szórakoztatni, és annyira jó érzés azt a visszacsatolást megkapni, hogy ez a kegyetlen 3 év munka megérte. Most tudok hátradőlni igazából.
Van kedvenc pillanata a Kincsemből?
Több is van, így inkább azt mondom, hogy kedvenc jeleneteim vannak. Például imádom a lánykérést, ahol Fluor Tomi dala van. Annak a jelenetnek van egy jófajta feszültsége. Mindig Gáspár Tibort nézem, akinek ott van az arcán, ahogy kínlódik ebben az egész szituációban. A másik jelenet az agyaggalamb lövészet, ahol Ferenc József kifejti az álláspontját. Az nagyon feszes, és olyan jó benne mindenki!
*
Micsoda Herendi Gábor igazi oldala?
Egyszer mondtam egy interjúban, és nem tudom, hogy az én mondatom-e, de azt hiszem az, hogy a humor a legfőbb emberi táplálék. Nagyon szeretem ezt a mondatot, legyen az enyém! – mondja némi töprengés után a mondat eredetét illetően. Valahogy annyira átsegít mindenen a humor, és ez olyan sajátosan emberi, nem az állatvilágból jön, bár lehet hogy van az állatoknak is humorérzéke. Nagyon fontos dolognak tartom, és manapság talán még fontosabbnak, mert hogy sok mindenen segít felülkerekedni, és nagyon nagy tanítómestere a toleranciának, amivel most egy kicsit hadilábon állunk.
*
fotók: static.origos.hu (kiemelt kép); valasz.hu;
