Kilencvenkét éves lenne Marlon Brando

0
242
views

1924. április 3-án született Marlon Brando. Egy cikkel szeretnék megemlékezni a munkásságáról és azokról a rendkívüli alakításairól, amiket letett az asztalra, mielőtt eltávozott közülünk.

„A valaha élt legkifinomultabb színész” – vallja Barbra Streisand. „13 éves korom óta a bálványom. Két emberéletnyi munkát végzett. Én pedig bármikor kezdtem új filmbe, feltettem magamban a kérdést: vajon Brando játszana-e velem?”

marlon-sundance

Az egykeként született Marlon Brando katonai iskolában tanult, ugyanis apja nem támogatta, hogy hasonló karriernek szentelje életét a fia, mint másik szülője. Azonban miután kirúgatta magát az akadémiáról elindult New York felé, ahol csak a híres Actors Studioba vezethetett az útja.

Marlon Brando nevezetes volt férfias szerepeiről. A karakán és domináns karakterekben találta meg szívesen magát. Leghíresebb alakításáért, a Keresztapáért, Oscar-díjjal jutalmazták, ami második jelölése volt, ám a díjat a kiosztón nem vette át. Máig csupán két filmszínészről lehet elmondani, hogy ellent tudott állni a szobor átvételének. A gálán, 1973-ban egy indiánlánnyal üzente meg, hogy tiltakozni kíván az amerikai filmipar és sajtó nézetei ellen, melyet egy akkoriban zajló esemény váltott ki. Az igazság kimondására és az emberi jóságra való törekvésre hívta fel a figyelmet azáltal, hogy ilyen módot választott arra, hogy átadja a nézetet, miszerint az embereknek ki kell állniuk a jó ügyekért.

Hét gyerek apja volt, három viharos házasságából. Sajnálatos módon ugyanakkor nem feltétlenül bizonyult a legjobb családapának magánéletben. Elsőszülött fiát tíz év börtönre ítélték drogfogyasztás és gyilkosság miatt, lánya pedig harmadik próbálkozásra öngyilkosságot követett el 1995-ben.

Kultikus filmszerepei azonban vitathatatlanok, melyekkel nyomot hagyott maga után Hollywood történelmében. Íme egy kisebb filmlista kihagyhatatlan szerepeiről. Bátran ajánlom azok számára is, akik hajlamosak ódzkodni a régi idők fekete-fehér filmkockáitól! Marlon Brando ikonikus figurája volt korának, filmjei kellemes ízelítőt adhatnak az elmúlt korokból.

1. Keresztapa (Godfather, 1972)

Mi más szerepelhetne az első helyen? Napjainkban is bármely filmkritikus listáján helyt kap a Keresztapa, akárcsak a folytatása, méghozzá általában az élén. A klasszikus filmsorozat nyitánya egy olasz maffiacsalád, a Corleone família életében enged betekintést. Mario Puzo könyvét zseniális eszközeivel vitte filmvászonra Francis Ford Coppola. Al Pacino bemutatkozófilmjeként is értelmezhető, aki átveszi apja, Marlon Brando által alakított keresztapa helyét a maffia élén.

2. Rakparton (On the waterfront, 1954)

Elia Kazant kultikus filmje révén az ötvenes években díjesővel jutalmazták. Az 1951-es A vágy villamosa után, mely egy Tennessee Williams drámát dolgoz fel ismét együtt dolgozik a Brando a rendezővel, immár harmadszorra. Ezúttal a dokkmunkások világába kalauzolnak el fekete-fehér filmkockáikon. Munkásélet, mindennapokban zajló szervezeti ténykedések, ahol a gengsztervilág felbukkan a színfalak mögül és némi szerelem a film témája. Mindezek páratlan párbeszédekkel, színészi játékkal és Brando első jelölésével az Akadémiától.

3. Apokalipszis Most (Apocalypse Now, 1979)

Ismét egy Francis Ford Coppola filmről van szó. Habár Marlon Brando a két és félórás filmnek igen csekély részében kapott csak szerepet mégis mikor a vége felé közeledünk a háború állomásainak csak ő tudja uralni a vásznat. Nem gondolná a néző, hogy improvizáció volt a színész részéről, ám ez a tény csak tovább növeli a szerep átütő erejét. A vietnámi háborúról és annak borzalmairól mesél a filmeposz, mely minden filmrajongó polcán abszolút helynek örvend.

4. Utolsó tangó Párizsban (Last tango in Paris, 1972)

A hetvenes évek egyik botrányfilmjét hozta össze Bernardo Bertolucci csapatával. Brando számára egyfajta visszatérést jelentett a Keresztapa befejezésével együtt. Egy amerikai özvegy férfiról és egy fiatal párizsi lány szenvedélyes és erotikus kapcsolatáról szól. Érdekességként hozzáfűzve a film premierje akkora botrány hozott magával a fogadtatását tekintve, hogy nálunk Magyarországon csupán a nyolcvanas években kerülhetett bemutatásra.

5. Superman (1978)

Úgy gondoltam muszáj helyt kapnia a filmtörténelem egyik első szuperhős filmjének is a listán. Mivel Marlon Brando egy másik oldalát mutatja be Kal-El apjaként. Másrészről pedig a filmiparban az utóbbi évek során igencsak megnőtt a képregényfilmek kereslete, a rajongók száma is egyre csak nő. Ezzel milliárdos bevételeket hozva Hollywoodnak, így aki szereti a DC Comics/Marvel filmeket azok repertoárjából se maradjon ki Superman első filmes kalandja. Igazi klasszikusról van szó, ami habár ódivivatúnak tűnhet az akkori díszletezés és mai technika nélkül. Története szempontjából is inkább komikus, mint minőségre törekvő, ám mégse lehet rossz szemmel tekinteni a széria első részére. Egy korszak kezdetét jelentette.

kiemelt kép: CNN

többi kép forrása: Vanity Fair, Taschen.com, Doctor Macro, Sumally.com

Előző cikkKét út között – NEET
Következő cikkTotyogó pingvinek a bögréden
Gál Ágnes
Egy zenemániás bohém beat-lélek vagyok. Igen ritkán látni fényképezőgép nélkül a kezemben. Számomra alapvetően a kultúra bármely művészi formája fontos jelentéssel bír; mint a zene hangjai, egy elsötétített koncertteremben felhangzó gitárszóló vagy a mozgóképek varázsa, ahogy a filmklasszikusok peregnek egy vetítővásznon, esetleg egy frissen vett könyv felett mosolyogni, majd belevágni a kalandba. Ám életem talán egyik nagy szenvedélyének valójában az írást nevezném. Elsődlegesen az újságírást, mely az egyik legfontosabb eszköz arra, hogy eljuttassuk a valóság egy darabját az emberek számára.
MEGOSZTÁS